Az idézett kifejezéssel - még 2010-ben - a főpolgármester illette a szocialisták egyik, a közösségi közlekedés ingyenessé tételéről szóló javaslatát.
Tüttő Kata frakcióvezető-helyettes szerdán, a Fővárosi Közgyűlés ülése előtt tartott sajtótájékoztatón azt mondta: a kormánynak május 20-ig kellett volna döntenie arról, hogy a következő évben miből fog a BKV működni, de arról hoztak döntést, hogy a kérdést Tarlós István főpolgármesternek kell megoldania.
Szintén a Budapest 21 szerződéssel ellentétes, hogy a kormány a nagyvárosi közlekedési projekteket nem támogatja a következő uniós költségvetési ciklusban - tette hozzá.
Horváth Csaba frakcióvezető azt mondta, ma az Újszínház a "legpocsékabb" színház, nagyon sok nézőt veszített, ami azt jelenti, hogy nincs tömeges igény a "szélsőjobboldali nézeteket valló" vezetésre. Az MSZP határozati javaslatot terjeszt be azért, hogy Dörner György igazgató megbízatását június 30-ával vonja vissza a főpolgármester, és írjanak ki új pályázatot.
'Fénymarhaság' kategóriába került a Budapest 21 szerződés
Az MSZP szerint a "fénymarhaság" kategóriába került a kormány és a főváros által tavasszal aláírt Budapest 21 szerződés.