És igazuk van. A szomorú valóságban ugyanis csak papíron csökken a munkanélküliség, a foglalkoztatás pedig csupán a közfoglalkoztatásban és külföldi munkavállalók körében nő. A munkanélküliek száma többek között azért csökken, mert a kormány korábban regisztrált munkakeresők tízezreit taszítja ki a rendszerből, a foglalkoztatás pedig a közfoglalkoztatással együtt is csak a gazdasági válság előtti szintet éri el.
A Fidesz-kormány tehát három éve nem csinál semmit, három év alatt viszont sikerült elérnie, hogy több mint négymillióan élnek a létminimum alatt, több mint másfél millióan mélyszegénységben, közel 500 ezer gyereknek pedig nem jut megfelelő minőségű és mennyiségű étel a tányérjára.
Ha minden olyan szép lenne, ahogy Selmeczi Gabriella ma is lefestette, valóban Fidesz-Magyarországot irigyelné a világ. Az igazság azonban az, hogy három év Fidesz-kormányzás után 500 ezren már külföldön keresik a kenyérre valót. Az pedig tényleg csak Fidesz-Magyarországon fordul elő, hogy őket is a hazai foglalkoztatottak közé sorolják. Egészen 2014 tavaszáig.
Gúr Nándor,
a Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság elnöke
Fidesz-Magyarország jobban teljesít
Az egymillió új munkahelyet ígérő Fidesz szerint a kormány a munkanélküliség elleni harcban is jobban teljesít. A magyar emberek túlnyomó többsége viszont rosszabb eséllyel keres és talál munkát és rosszabbul keres, mint három éve. Szerintük a kormány legfeljebb a valósággal párhuzamosan épített Fidesz-Magyarországon teljesít jobban.