Fidesz semmibe veszi a bölcsődei dolgozókat és sarcolja a szülőket

Fidesz semmibe veszi a bölcsődei dolgozókat és sarcolja a szülőket
A Fidesz továbbra sem akarja eltörölni a bölcsődei gondozási díjat, de az MSZP meg fogja ezt szüntetni. A Fidesz a szülők sarcolása mellett semmibe veszi a bölcsődei dolgozókat is, pedig a gyermekeink jövője múlik rajtuk. A Fidesz szégyene, hogy a bölcsődei dolgozók háromnegyedének fizetése nem éri el a létminimumot, s az Orbán-kormány hat éve alatt a bölcsődei dolgozók 90 százaléka semmilyen alapbér-emelést nem kapott.

A bölcsődék napjának megünnepléséről még az MSZP-kormány döntött. Az MSZP volt az, amely utoljára 50 százalékos fizetésemelést adott a közalkalmazottaknak. Az MSZP most is arra készül, hogy legalább 50 százalékkal megemelje az állami alkalmazottak, köztük a bölcsődei dolgozók fizetését. Azért küzdünk, hogy legyen minden állami dolgozónak legalább nettó 150 ezres fizetése. A felsőfokú végzettségűek pedig minimum nettó 175 ezer, az egyetemi végzettségűek pedig legalább nettó 200 ezer forintot vigyenek haza! Ezért dolgozunk, ezért akarjuk leváltani a Fideszt.
 
Gurmai Zita,
országos elnökségi tag, nőtagozati elnök

A szegények büntetése

2018-10-17 11:24

Kapcsolódó párttagok