mszp.hu | Belföld | otthon melege program
2017. augusztus 07. 14:43

Fideszes képviselő is pályázhat az Otthon melege programra

Orbán rendszerében bárki pályázhat a kormány Otthon melege programjára havi jövedelem vagy nyugdíj megjelölése nélkül, így az arra rászoruló családokat – ahogy erre már példa is volt - bármikor beelőzheti egy fideszes képviselő felesége.

Ha már az otthon melegét említjük, amíg emberek tucatjai fagynak meg saját otthonukban télen, addig a kormány üveggyöngyöket szórva, nevetségesen alacsony keretösszegű programmal kampányolgat.

Természetesen nem az a baj, hogy energiatakarékos gépek kerülnek a háztartásokba, az viszont bicskanyitogató, hogy a programra szánt összeg többszörösét költi el a Fidesz, például egy középkategóriás plakátkampányra is.

2018 után a szocialisták mindenkin segíteni fognak, akiknek télen önerőből nincs lehetősége az otthon melegét biztosítani, bontás helyett folytatjuk a 2010-ben leállított panel felújítási programot, és olyan kormányzati projekteket indítunk, amely mögött komoly állami finanszírozás áll.

Orbán rendszere folyamatosan újratermeli a reménytelenséget. Az MSZP szerint a bérből és fizetésből élőknek, a kényszervállalkozóknak, a közalkalmazottaknak és a nyugdíjasoknak is jár a lehetőség, hogy középosztályi színvonalon, középosztályi körülmények között élhessék életüket.

Az MSZP a munka frontján!

2018-12-09 11:41