A legutóbbi Navracsics-féle, állami pénzekből finanszírozott családi biznisz csak földre hulló morzsa ahhoz képest, ami a Fidesz-KDNP bűnszövetség zárt ajtói mögött folyik. Apróság ugyan, de most a Nézőpont kapott 10 milliós megbízást pályáztatás nélkül a kormánytól. Hálapénz az állampolgárok zsebéből a kegyenceknek.
Kontrát Károlyék és a Vitézy klán is már tudja, hogy nem fontos a végzettség, tudás, tapasztalat, bőven elég a rokonság, ha zsíros pozíció megszerzéséről van szó.
Azonban sokkal durvább az a történet, ami ismét közszájon terjed. Manapság ugyanis újfent jó, ha az ember nászura egy befolyásos fideszes embernek, mert az biztos építési megbízatást jelent. Czira Szabolcs, Nagykőrös tavaly Betyárkalap-díjban részesített polgármestere idén is folytatta azt a szép hagyományt, hogy nászura zsíros építési munkákhoz jutott. Most épp 46,6 milliós csatornázási munkával lepte meg "nászurát".
Igaz, Orbán Viktor már az önkormányzati választások idején megmondta, hogy aki hasonlóképpen gondolkodik, azzal könnyebben tudnak együttműködni. És ez leginkább igaz a rokonokra, barátokra. Már csak az a kérdés, hogy mi marad így a törvényességből, tisztességből, igazságosságból egy keresztény értékrend alapján működő pártnak? Vagy ha nem, hát marad az úri muri...
László Ferenc,
az MSZP Nagykőrösi Szervezetének elnöke
2011. január 11. 16:07
Fideszes úri muri: uram, bátyám, sógor, koma, nászuram...
A nemzeti együttműködés kormánya a jelzőt átírhatná családi együttműködésre, hiszen sorra derülnek ki a rokoni szálak az állami pénzek szétosztásánál. Mindeközben a válság miatt 100 ezer főt érintő leépítésekre, zsarolással kierőszakolt lenyúlásra, minden lakost zsebbe vágóan érintő megszorításokra "kényszerül" a csodatevő Orbán-kormány.