A nemzeti mobilfizetési rendszerről szóló 2011. évi CXCX. törvény értelmében 2012-től kezdődően többek közt a parkolás, az útdíj és a közlekedési jegyek mobiltelefon útján történő értékesítését csak és kizárólag egy később kijelölendő, 100% állami tulajdonban lévő szervezet végezheti. Herczog Edit úgy véli, hogy ez a szolgáltatási versenyt korlátozó lépés nemcsak a fogyasztók érdekeit sérti, de számos hazai, vállalkozás évek óta zajló fejlesztéseit is egy tollvonással húzza keresztül, illetve lassítja az innovációt. Éppen ezért kérdéssel fordult a Bizottsághoz az aggályos intézkedéssel kapcsolatban.
Joaquín Almunia biztos válaszában leszögezte, hogy csak a törvény végrehajtására szolgáló rendeletek elfogadása és a fizetési rendszert működtető szervezet kijelölése után kerülhet sor az átfogó vizsgálatra, ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy a közvállalkozások és az olyan vállalkozások esetében, amelyeknek a tagállamok különleges vagy kizárólagos jogokat biztosítanak, a tagállamok nem hozhatnak, és nem tarthatnak fenn az uniós szerződésekben foglalt szabályokkal ellentétes rendelkezést. Ez praktikusan azt jelenti, hogy garantálni kell, az új szervezet nem tud visszaélni erőfölényével. Éppen ezért a Bizottság figyelemmel fogja kísérni a hazai mobilfizetési rendszer alakulását.
Herczog mindamellett arra hívja fel a figyelmet, a válasz szerint a Bizottság sem tud olyan uniós hatástanulmányról, amely az ilyen, központosított mobil fizetési rendszerek hatékonyságát vizsgálja, tehát látszólag semmi sem indokolja az állam által kezdeményezett központosítást.
2012. április 12. 14:20
Figyelemmel kíséri a hazai mobilfizetés központosítását a Bizottság
Kérdéssel fordult a Bizottsághoz Herczog Edit, amelyben azt tudakolja, nem ütközik-e az uniós versenyszabályokba, hogy a Kormány központosítja a mobilfizetést.