mszp.hu | Belföld
2023. november 02. 14:09

Fiktív költségvetés, fiktív zárszámadás

Fiktív költségvetés, fiktív zárszámadás
A tavalyi költségvetés zárszámadásáról, illetetve a fiktív költségvetésről beszélt Vajda Zoltán országgyűlési képviselő, a Költségvetési Bizottság MSZP-s elnöke a bizottság csütörtöki ülése után.

A Költségvetési Bizottság a mai ülésén a mellékletekkel együtt 5000 oldalas zárszámadást tárgyalta, amelyben megállapítja, hogy az előző évi költségvetés miként teljesült.  A 2022-es évi zárszámadást a 2023-as év végén tárgyalni ugyanakkor meglehetősen megkésett.

„Mindig is azt mondtam önöknek, hogy ennek az országnak az utóbbi időben már csak fiktív költségvetése van” – emlékeztetett Vajda Zoltán.

A Költségvetési Bizottság MSZP-s elnöke szerint a kormány tudatosan korán fogadtatja el a költségvetést, miközben a zárszámadással, az elszámolással nagyon későn érkeznek. A helyzetet úgy lehetne összefoglalni, hogy „fiktív költségvetésnek fiktív zárszámadása van” – érvelt Vajda Zoltán.

Az MSZP országgyűlési képviselője szemléltetésként elmondta, hogy nemrégiben a Kínai NépköztársaságOrszágos Népi Gyűlésének költségvetési delegációját fogadta, akik megmutatták neki, hogy az ottani bizottsági tagok egy telefonos applikáció segítségével valós időben tudják követni, hogy miként alakul a költségvetés, ehhez képest hazánkban, novemberben kell tárgyalni az előző évi költségvetés zárszámadását.

 

Kapcsolódó párttagok