A Pénzügyminisztérium közlése alapján minden idők legmagasabb februári deficitjét hozta össze a kormány, ugyanis az előző hónapban 1758 milliárd forintos volt az államháztartási hiány, ez pedig azt jelenti, hogy már az év első két hónapjában teljesült az éves pénzforgalmi hiányterv közel 70 százaléka.
A jelenlegi hatalomhoz köthető, a gazdaságra jelentős ráhatással bíró személyek egyre frusztráltabbak, hiszen az lett volna a feladatuk, hogy fejlődő pályára állítsák a magyar gazdaságot, ehelyett az egymással szembeni rivalizálást és a nyilvános acsarkodást választották, miközben a gazdaságot földbe állították. A Matolcsy György – Nagy Márton – Varga Mihály hármasának felelőtlen nyilvános vitái rányomják a bélyeget a magyar gazdaságra.
Mindezek mellett a kormány újra idejekorán kezdi megtervezni a jövő évi költségvetést, miközben az idei büdzsét is jelentősen félrekalkulálták. A jelenlegi gazdasági helyzet azt kívánja, hogy minél előbb megtörténjen a költségvetés módosítása, azonban a kormány várhatóan mindent a júniusi választásoknak rendel alá. Éppen ezért levélben fordultam az ügyben illetékes Varga Mihály pénzügyminiszterhez, hogy kiderüljön, mikor tervezi benyújtani a kormány az idei költségvetés módosítását a parlament számára.
Vajda Zoltán országgyűlési képviselő, a Költségvetési Bizottság MSZP-s elnöke