Folytatta erdélyi látogatását az MSZP vezetése

A MSZP Országos Elnöksége ma délelőtt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökségével közösen ülésezett az RMDSZ kolozsvári központjában. A szocialista párt és az erdélyi magyarság képviselőinek vezetői kölcsönösen tájékoztatták egymást országaik, valamint pártjaik aktuális politikai helyzetéről.


A Szövetségi Elnöki Hivatalban a felek kölcsönös megállapodásokat is kötötték. A két párt közötti egyezmények célja egy közös Kárpát-medencei Program kidolgozása és végrehajtása. Egyetértés volt az MSZP és az RMDSZ között arról is, hogy a mostani történelmi találkozóra a felek nem csupán egyszeri alkalomként tekintenek: a két párt között a jövőben a konzultációk rendszeresek lesznek. A rendszeresség az erdélyi magyarság életkörülményeinek javítása érdekében szükséges. Az MSZP ehhez az RMDSZ-nek a továbbiakban is minden segítséget megad.

Az ülés után az MSZP delegációja a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem rektorával és professzoraival találkozott. Az egyetem vezetőivel folytatott igen nyílt és konstruktív eszmecsere is rávilágított arra, hogy a jövőben a korábbinál jóval intenzívebb párbeszédre van szükség a szocialista párt és a határon túli magyar oktatási, tudományos és kulturális intézmények között. A megbeszélésen az erdélyi magyar oktatás fejlesztése, a jövőbeni szorosabb együttműködés feltételeinek kialakítása, valamint konkrét képzési lehetőségeken túl a magyar felsőoktatás jelenlegi helyzete is szóba került.

Tovább a teljes tudósításhoz>>>