mszp.hu | Belföld
2021. június 14. 15:20

Fosztogatás mellett egy kis osztogatás?

Fosztogatás mellett egy kis osztogatás?
Az embereknek jóvátételre van szüksége a Fidesz szabadrablása után! Nem majd, hanem most! – jelentette ki Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke, napirend előtt a Parlamentben hétfőn. Hozzátette: a Fidesz a fosztogatás mellett most egy kicsit osztogat is.

„Orbán Viktor a vesztét érzi, és ezért a fosztogató üzemmód mellett egy kicsit bekapcsolja az osztogató üzemmódot is” – mondta a társelnök, a szocialisták frakcióvezetője.

„11 év fideszes szerencsétlenkedés után Orbán Viktor hirtelen rádöbbent, hogy a magyar családok, nyugdíjasok nagy többsége rosszul él. És eszébe jutott, hogy jönnek a választások, ezért tenni, de legalább ígérni kellene valamit” – mondta.

Kijelentette: nem ígérni meg konzultálni kellene, „hanem adni, mert ez az emberek érdeke”.

Ostorozta a kormánypárti képviselőket, amiért leszavazták az MSZP javaslatát a minimálbér adómentessé tételére és az alacsony fizetésűek adójának csökkentésére, amivel a legkisebb fizetésűek „rögtön” 300 ezer forinttal többet kapnának kézhez évente. „Ez nem majd lenne, hanem most, azonnal!” – mutatott rá.

„Ott volt önök előtt a javaslatunk, de önök az emberek ellen szavaztak. Önök inkább Mészáros Lőrincet támogatják 2,3 millió magyar munkavállaló helyett. Önök nem adni akarnak, hanem csak úgy tenni, mintha adnának. Szégyen! Az önök szégyene!” – húzta alá.

Az Orbán által a gyermekeseknek beígért adóvisszatérítésről azt mondta: helyes lépés segíteni a gyermekes családokat a jelenlegi nehéz helyzetben, hiszen vidéken már népkonyhákat nyitnak; de ne felejtsük el, hogy a rossz helyzetet a Fidesz idézte elő: a járvány idején minden olyan javaslatot elutasított, ami az emberek biztos megélhetését segítette volna, a családi támogatások növelésétől a kilenc hónapra járó álláskeresési járadékon és a 80%-os bértámogatáson keresztül az alacsony összegű nyugdíjak felzárkóztatásáig.

És most önök az SZJA visszaadásából kampányfogást akarnak csinálni. De egy egyszeri kampányfogás nem oldja meg hosszú távra a legalacsonyabb keresetű családok anyagi gondjait!” – emelte ki a frakcióvezető.

„Teljesen hülyének néznek mindenkit?!” – tette fel a kérdést az Orbán által meghirdetett újabb „nemzeti” konzultációra vonatkozóan, mert, mint mondta, „a fideszes konzultáció egyenlő a fideszes lopással. Lehet százmilliókat adni a haveroknak meg önfényező hirdetésekre költeni, plakátokra, ezzel gazdagítani a fideszes oligarchákat.”

Tóth szerint a „minden konkrétum nélküli” ígéretekkel meg a konzultációval a Fidesz az igazságot próbálja elfedni, pedig azt nem lehet, „mert mindenki tudja, hogy a Fidesz pocsékul védekezett a járvány ellen. 30 ezer halálos áldozatot nem lehet letagadni! Mindenki tudja, hogy a válságkezelésre szánt pénzt a Fidesz elpazarolta!”

Azt mondta: az élelmiszerárak „brutálisan drágulnak, mert a Fidesz szándékosan gyengíti a forintot”. Az MSZP azt javasolja: az alapvető élelmiszerek áfája legyen 5%, a többi élelmiszeré pedig 18%.

„Ha csökkentjük az áfát, az élelmiszerek ára is csökkenni fog. És ez is csak döntés kérdése. Ezt is akár a jövő hónaptól meg lehetne lépni!” – emelte ki Tóth.

A nyugdíjak felzárkóztatásáról azt mondta: az MSZP a nyugdíjszámításnál a svájci indexálást javasolja, és azt akarja, hogy minden nyugdíjas jusson hozzá legalább a létminimumnak megfelelő nyugdíjhoz és ellátáshoz.

„Ez így lenne igazságos! Zárkóztassuk fel a nyugdíjakat, mert az idős emberek tiszteletet és biztos megélhetést érdemelnek!” – mondta a frakcióvezető.

Ideje, hogy minél előbb véget vessünk a Fidesz emberellenes kormányzásának, és valódi korszakváltást valósítsunk meg, legkésőbb jövő tavasszal! Közös jövőnkért, Magyarországért!” – zárta felszólalását.

 

Kapcsolódó párttagok