Fosztogatás után osztogatás

Miközben az ebédet elvette, cukorkát oszt az Orbán-kormány.  

A Fidesz a rezsicsökkentésben is a szemfényvesztés és a kiszolgáltatottság pártján áll. Csökkentés addig lesz, amíg Orbán Viktor jónak látja. Ha a kormányfő egy nap úgy dönt, hogy a teljes áram-, gáz-, és távhőszolgáltató szektort a Közgép kezébe adja, akkor a magyar emberek - mint az elmúlt három évben annyiszor - egyik napról a másikra megint rosszabbul fognak élni.

Az MSZP rezsicsökkentő javaslata a szabadság elvén alapul: a fűtéskorszerűsítés, a megújuló energiaforrások támogatása olyan munkahelyteremtő beruházás, amely az aktuális hatalom adakozó kedvétől függetlenül, hosszú távon csökkenti az energiaköltségeket.

Az Orbán-kormány három év alatt két Bokros-csomagnyi, mintegy 2700 milliárd forint értékű megszorítást vezetett be, és már beharangozta a következő, 2-300 milliárd forintos megszorító csomagot is. Mindez négy év alatt 300 ezer forint pluszterhet jelent minden magyar embernek.

Felszólítjuk a Fideszt, ne tegyen úgy, mintha egy pár száz forintos rezsicsökkentés megoldaná azt a súlyos válsághelyzetet, amibe az elmúlt három évben az átlagjövedelmű családokat sodorta! Magyarország ennél többet érdemel! Több reményt, több biztonságot, jobban teljesítő kormányt, de legelőször is egy 180 fokos gazdaságpolitikai fordulatot!

Tukacs István,
országgyűlési képviselő