Fővárosi környezetkárosítás: kormányzati maszatolás

Tegnap "Egy hete nincs gazdája az évtized környezetvédelmi katasztrófájának" címmel interpellált Simon Gábor, az MSZP képviselője. Válasz helyett Budai Gyula államtitkár jól láthatóan maszatolt, és úgy kívánt kimenekülni, hogy Tarlós Istvánra tolta a felelősséget.

A főpolgármester és helyettese, valamint a XVIII. kerületi polgármester, Ughy Attila az elmúlt héten már tett egy reménytelen kísérletet a tragikus ügy elkenésére, elbagatellizálására. Még attól sem riadtak vissza, hogy az azt feltáró fővárosi MSZP-s képviselőt, felesleges pánik keltésével vádolják, mert jó fideszes szokás szerint nem a problémát akarja megoldani, sokkal inkább rágalmazással elfedni. Mi ez, ha nem a kimenekülés, és a kimenekítés előkészítésének iskolapéldája?

A Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség jegyzőkönyve feltárja, hogy a botrányt kirobbantó olajiszap
károsítás mellett a telepen legalább 300 tonna gumiabroncsot, és több ezer tonna mésziszapot is tároltak minden óvintézkedés nélkül. A felügyelőség határozata a hulladékokkal kapcsolatos nyilvántartási kötelezettség elmulasztása miatt máris a lehető legmagasabb bírságot szabta ki, és ez sajnos még csak a kezdet.

Felszólítjuk az érintetteket, fedjék fel végre az ügy gazdasági szálát, vagyis azt, hogy milyen "kreatív könyveléssel" leplezték az ártalmatlanítás fennmaradt költségeit. Kik a megbízók, hová lettek azok, akik mindezt kitervelték, a végrehajtásra utasítást adtak, illetve nevezzék meg a forrását úgy a büntetések kifizetésének, mint a több milliárdra tehető rekultiváció összegének.

Horváth Csaba
fővárosi frakcióvezető

Simon Gábor
országgyűlési képviselő

Szaniszló Sándor
fővárosi képviselő