Műszaki cikket a hűtőszekrényügyi miniszter jóslata ellenére az átlagos jövedelmű családok arrafelé már alig vesznek. Sőt a KSH szerint lassan gyümölcsöt és húst is. Gyerekek százezrei csak akkor esznek, amikor iskolában vagy óvodában vannak, a hétvége éhezéssel telik!
Az Orbán-Matolcsy kettős ki- és beszámíthatatlan gazdaságpolitikája miatt ma már 4 millióan élnek a létminimum, 1,5 millióan pedig a szegénységi küszöb alatt. Az elmúlt két és fél évben csak az nem lett szegényebb, aki A: aki korábban csak a moziban vagy a tévében találkozott a szegénységgel, B: az Orbán Viktor által vezérelt Fidesz Zrt. vagy valamelyik alvállalkozásának (Közgép, Századvég stb.) szerencsés képviselője.
A napokban bejelentett újabb megszorító csomaggal mintegy 80 ezer forint pluszterhet raknak minden magyar állampolgárra és még ezzel sincs vége. A gazdagabb családoknak ajándékozott kedvezmények és az igazságtalan adórendszer továbbra is újratermelik a költségvetés hiányát. De ami még rosszabb: a szegénységet bővítve termelik újra. Kormánypárti körökből származó információk alapján a megyei kormányhivatalok is a fizetésképtelenség határán állnak. Decemberben az államosított intézmények, kórházak dolgozóinak már bért sem tudnak majd fizetni az elvonások és zárolások miatt!
Orbán Viktor és Matolcsy György ennek ellenére sem hajlandó lemondani a többség kárára folytatott gazdagságpolitikájáról. Magyarország azonban nem mondhat le a társadalmi szolidaritásról, a kiszámíthatóbb hétköznapokról. Az „akinek nincs semmije, az annyit is ér” vezérelvet követő Fidesz első emberének ezért a jobb kezével együtt nagyon sürgősen mennie kell.
Kovács Tibor,
országgyűlési képviselő
Gazdagságpolitika
Egyre nagyobb a szegénység. Egyre kisebb pénzből kénytelenek egyre nagyobb áron megélni az emberek. Ennek katasztrofális jelei mutatkoznak az ország szegényebb régióiban például Észak-Magyarországon.