mszp.hu | Belföld
2023. május 22. 13:26

Generális változásokra van szükség az oktatás és az egészségügy területén is

Generális változásokra van szükség az oktatás és az egészségügy területén is
Korózs Lajos szerint a pedagógusokért zajló tüntetések jól mutatják mennyire válságos helyzetben van az oktatás. Az MSZP alelnöke beszélt továbbá a kormány elmúlt 13 évnyi politikájáról és az elhibázott gazdaságpolitika miatti rekordmagas inflációról is az ATV A nap híre című műsorában péntek este.

Korózs Lajos a pedagógusok jogaiért zajló tüntetéssel kapcsolatban elmondta, az oktatás válságának súlyosságát mutatja, hogy több ezer diák vonul ki az utcákra. Hozzátette az, hogy egy nyelvtagozatos iskolában nincs nyelvtanár, vagy nincs kémiatanár az egész országban felháborító. Kiemelte, több olyan szak is van, ahova egyetlen egy hallgató jelentkezett, aki nem is biztos, hogy befejezi az egyetemet végül az adott szakon. Sokszor jobban megéri külföldi, szomszédos országba járni egyetemre, hiszen Magyarországon nem kapják meg a megfelelő minőségű felsőoktatást.

Elmondta, a demonstráló fiatalok „nagyon ügyesen” megragadtak két szimbolikus helyszínt, hiszen az egyik a Karmelita kolostor előtti kordon, a másik pedig a Lendvai utcai Fidesz székház. Az, hogy a fiatalok kordont bontanak a rendszer elleni lázadást és egyet nem értést jelképezi, az pedig, hogy a rendőrök erőszakkal is fellépnek a tüntető diákokkal szemben a rendszer milyenségét és politikai üzenetét tükrözi.

Korózs Lajos szerint a kormány elmúlt 13 évnyi cselekedetét érdemes sorra venni. Emlékeztetett, hogy mi történt a rokkant bányászokkal vagy hogyan módosították a házszabályokat, hiszen az ellenzék kezéből minden lehetőséget kivettek a parlamentben. Fölösleges egy-egy paragrafust módosítani, generális változást kell elérni, nem lesz nemzeti konszenzus, nincs nemzeti minimum, mondta el Korózs Lajos. Az alaptörvényről pedig, „nem egy 21. századi európai demokráciának a törvénye”.

A kormány nagyon jól jár a brutális inflációval, a nagyon magas adóbevételek is tovább növelik az állam bevételét. Az pedig, hogy még a különadóra is ÁFÁ-t tett a kormány „tipikus uzsorás mentalitás” az MSZP alelnöke szerint. A magyar inflációt pedig semmilyen kormányzati intézkedés nem állíthatja meg, a hazai drágulás pedig az EU átlag háromszorosa.

Az MNB jelentése szerint az inflációt pár százalékkal csökkentették az ársapkák, ezzel párhuzamot vonva Korózs Lajos hozzátette, Görögországban jelenleg is 52 terméken van hatósági ár, az infláció pedig a magyarénak a harmada. Fontos különbség azonban, hogy a görögök folyamatosan cserélik a hatósági áras termékek körét. Az inflációs nyomás, árnyomás közel 5 éve jelen van, hiszen ennek egyik legfőbb oka a gyenge forintárfolyam, és az elhibázott gazdaságpolitika. Ezek pedig abban is látszódnak, hogy már harmadik negyedévben van technikai recesszióban a hazai gazdaság. Továbbá a maginflációt és a nyugdíjas fogyasztói árindexet is érdemes megfigyelni, hiszen ezek is hónapok óta magasabbak, mint az átlagos infláció. A maginfláció mértéke pedig azt vetíti előre, hogy még hónapokig nem várható érdemi csökkenés az átlagos infláció tekintetében sem.

A hazai kőolajellátással kapcsolatban Korózs Lajos emlékeztetett, éppen a magyar kormány volt az, aki éveken keresztül nyerészkedett a drága orosz földgázon, vagy a paksi áram magasabb áron szolgáltatásán. Hozzátette, a vállalkozásoknak is jóval drágábbá vált az előállítási költség, hiszen nagyon magas áron kellett áramot venniük. A kőolaj pedig Magyarországra bármelyik irányból jöhet, nem feltétlen kell Oroszországból vagy Azerbajdzsánból érkeznie.

Kapcsolódó párttagok