Népszava
2011. október 10. 10:57

"Gittegylet" lesz valódi egyeztetés helyett

Holnap alakul meg a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács, de az új fórumon - az előzetes tájékoztatás szerint - szóba sem kerül az új Munka törvénykönyvének tervezete. Pedig az egyeztetés időszerű lenne, lapunk ugyanis úgy tudja, már a héten kormány elé kerül a javaslat. Az Mt. ellen a Liga Szakszervezetek készül demonstrációra, az új érdekegyeztető fórum ellen pedig a D-napot szervezők tartanak 24 órás forgalomlassító sztrájkot holnap.

Megalakul holnap az Országos Érdekegyeztető Tanácsot (OÉT) felváltó Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács, de az előzetes tervek szerint az ülésen szóba sem kerül az új Munka törvénykönyvének tervezete. Pedig aktuális lenne megbeszélni a vitás pontokat, lapunk ugyanis úgy tudja, ezen a héten kormány elé kerül a tervezet. A szakszervezetekkel eddig nem volt sikeres az egyeztetés, a hat konföderációból csupán háromnak a vezetőjével tárgyalt a szaktárca, de például a munkajogász végzettségű Borsik János egyetlen megbeszélésre sem volt hivatalos.

Az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke és több más érdekvédő egyébként ragaszkodott volna ahhoz, hogy az OÉT ülésekhez hasonlóan az Mt. ügyében tartott találkozók a sajtó számára is nyitottak legyenek. A szaktárca azonban elzárkózott ettől. A tavalyi kormányváltásig elképzelhetetlen volt, hogy olyan kérdés, mint a Munka törvénykönyvének módosítása, vagy teljes átírása ne került volna a szociális partnerek elé. Az elmúlt nyolc évben ilyenkor már javában zajlott a bértárgyalás is, az előző kormány képviselői és a szociális partnerek a minimálbérről és az országos bérajánlás mértékéről hosszú hetekig vitatkoztak. Ma ilyenről szó nincs, mindent a kabinet határoz meg.

Az NGTT megalakulása után sem tölti majd be az OÉT szerepét, az új testületnek konzultációs, véleményező és javaslattevő joga lesz, de "a konzultáció során kialakított álláspontok - a kormányra nézve - soha nem kötelező érvényűek, inkább ajánlás jellegűek". Tagjai a munkavállalói és munkáltatói érdekképviseleteken túl a gazdasági kamarák, a civil társadalom és a tudományos élet, valamint a történelmi egyházak képviselői lesznek. A kormány azonban nem. Az NGTT ellen egyébként az ország különböző pontjain egységesen 24 órás forgalomlassító demonstrációt tart holnap a társadalmi szervezetek, szakszervezetek által létrejött, a D-napot létrehozó akcióegység. Szerintük a testület csupán gittegylet, és nem alkalmas a munka világát érintő valódi érdekegyeztetésre.

A Liga Szakszervezetek is hasonló megmozdulásra készül, Gaskó István a napokban jelentette be: azt javasolják, hogy a többi szakszervezettel együtt november 4-én, vagy 5-én kezdjenek tiltakozó akciót. Addig folytatnák a megmozdulást, amíg a kormány nem tesz elfogadható engedményeket a Munka törvénykönyvének tervezetében. A többi között azt kifogásolják, hogy a javaslat szerint az alapszabadság ugyan 20 nap marad, de az eddigi 25 helyett csak 26 éves kortól jár évente 21 nap, majd 3 helyett csak 5 évenként nő a kivehető szabadnapok száma. Az új szabályozás továbbra sem számol azzal, hogy a munkáltatóknak a vasárnapi munkavégzésért pótlékot kelljen fizetnie, és azzal sem, hogy a pluszmunkát a munkáltatónak ki kelljen fizetnie.

Többen például az orvosok modern kori rabszolgatartásról beszélnek. Bélteczki János, a Magyar Orvosok Szövetségének elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a munkavállalókat nem 48, hanem akár 72 óra munkára lehetne kötelezni. "A munkavállalók munkavégzési képességét nem veszik figyelembe, csak akkor, amikor a túlterhelt dolgozók esetleg hibáznak és jönnek a műhibaperek".

Amennyiben munkaidőkeret van megállapítva, akkor a dolgozó a heti pihenőnapon is beosztható. Bélteczki szerint ez azt jelenti, hogy az orvosoknak gyakorlatilag nem lesz szabadidejük, egész életüket a kórházban töltik majd.

Muhari Judit / Népszava

Az eredeti cikk az alábbi linken olvasható:

http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=479538