Reméljük, hogy ez a siker, amely egyszerre ismeri el Gajdos István elnök kitartó és áldozatos munkáját és az UMDSZ tevékenységét, egyúttal a Fidesz-kormány figyelmét is ráirányítja arra, hogy az eddigi diszkriminatív politikája Kárpátalján is komoly korrekcióra szorul.
A hétvége óta egyértelmű ugyanis, hogy a Fidesz nemzetpolitikai csődje minden határon túlmegy.
A Fidesz megosztó politikájának kudarca 2010-ben, Szlovákiában kezdődött. Orbán Viktor pártszövetsége egyértelműen okolható azért, hogy a Magyar Koalíció Pártja kiesett a szlovákiai törvényhozásból, míg a szlovák-magyar Híd-Most az itthoni ellenszél dacára is parlamenti képviselethez juttatta a felvidéken élő honfitársainkat.
A folytatás mindenki előtt ismert: a 2011-es romániai parlamenti voksolás előtt a Fidesz durván és ostobán beavatkozott a választási kampányba, gyengítve ezzel nem csak az Orbán Viktor által kreált Magyar Polgári Párt, hanem az erdélyi magyarság elsöprő többségének bizalmát élvező RMDSZ pozícióját is.
A legfrissebb fideszes baklövés pedig az ukrán választásokhoz kötődik, hiszen amíg a Fidesz KDNP önösérdek-szövetség mindent bevetett az általa támogatott Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) sikeréért, lényegében teljesen megfeledkezett az országos viszonylatban is jelentős pozíciót foglaló Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetségről (UMDSZ). Ez utóbbi színeiben - jelen állás szerint - a következő ukrán parlament tagja lesz Gajdos István, a párt elnöke, míg a KMKSZ súlyos vereséget szenvedett a választáson.
Józsa István,
frakcióvezető-helyettes
Gratulálunk Gajdos Istvánnak!
A Magyar Szocialista Párt gratulál az Ukrajnai Magyarok Demokrata Szövetsége elnökének parlamenti mandátumához. Szívből örülünk, hogy ismét lesz parlamenti képviselete a kárpátaljai magyarságnak Ukrajnában!