A költségvetési törvénytervezet vastagságából (pontosabban vékonyságából) is jól látható, hogy mennyire komoly (vagyis komolytalan) az előterjesztés: mérete ugyanolyan szegényes, mint a tartalma. A 2012-es büdzsé ugyanis Magyarország szegénységének költségvetése: azt a nyomort mélyítenék vele tovább, amit a Fidesz a másfél éves kormányzása alatt előidézett. A tervezet szigorúan vett pénzügyi szempontokból is komolytalan, hiszen 268 forintos euroárfolyamon számolt az előterjesztő, noha a közösségi valuta értéke most is 300 forint körül mozog. Ha ezt így fogadják el, akkor tarthatatlan lesz. Mindezt Gúr Nándor országgyűlési képviselő, az MSZP megyei elnöke jelentette ki csütörtökön, Miskolcon.
Mint mondta, a jövő évi költségvetés tervezete 577 milliárdos hiánnyal, valamint 4,2 százalékos infláció mellett 1,5 százalékos GDP-bővüléssel számol, noha minden valamire való közgazdász ennél jóval alacsonyabb növekedést vár 2012-től, sőt, többen recesszióról, azaz a GDP csökkenéséről beszélnek. Mindez a kormány hibás gazdaságpolitikájának következménye, a rossz adó- és költségvetési politika miatt tartunk most ott, hogy nem tudunk 3-4 százalékos GDP-növekedéssel számolni, mint például Lengyelország, Ausztria, vagy Németország. Gúr Nándor emlékeztetett: Orbán Viktor a legmélyebb válság idején, 2008-2009-ben, még ellenzéki képviselőként a szerinte tehetetlen, impotens kormányzást tette felelőssé a recesszióért, a külső gazdasági körülményeket negligálta. Most viszont azt hangoztatja, minden rendben van a magyar gazdaságpolitikával, az összes gondért, bajért kizárólag az „elmúlt nyolc év" a felelős és az, ami most a világban zajlik. Ez így meglehetősen hiteltelen.
A konkrét számokat ismertetve a képviselő rámutatott, hogy a munkaerő-piaci alap mintegy 100 milliárd forinttal kevesebb ahhoz az összeghez képest, amennyit erre a célra 3-4 évvel ezelőtt fordított – az akkor szocialista – kormányzat. De jóval, mintegy 55 milliárd forinttal a tavalyinál is kevesebb, ráadásul szinte kizárólag egyetlen területre, a közfoglalkoztatásra koncentrál, prevencióra, munkahely-megőrzésre alig akad forrás. Megítélése szerint a céltartalékra, az úgynevezett országvédelmi programra, a rendkívüli kormányzati intézkedésekre elkülönített 632 milliárd forintból 350-400 milliárd forintot elvisz majd a Széll Kálmán Tervben megfogalmazott, idén végre nem hajtott, jövőre átcsúszott feladatok finanszírozása. Szintén ebből a pénzből kellene fedezni az adójóváírás kivezetése miatti kompenzációt is, ami a közszférában 64 milliárd, a vállalkozói szférában (az ezzel pluszterheket vállaló vállalkozók támogatásának formájában) pedig 86 milliárdot jelent. Vagyis a 632 milliárdot már most majdnem teljesen elköltötték.
Gúr Nándor kijelentette: teljesen nyilvánvaló tehát, hogy a 2012-es költségvetés tervezete elfogadhatatlan, ki kell dobni, újat kellene készíteni, de legjobban akkor járnánk, ha a szocialisták alternatív, munkahely-teremtési költségvetését fogadná el a parlament. Ebben szerepel a kétkulcsos adórendszer visszaállítása (a második, 32 százalékos kulcsot bruttó 5 millió forint feletti éves jövedelemnél, vagy afelett alkalmaznák), illetve az élőmunkát terhelő járulékok először 3, majd további 2 százalékos csökkentése. Az adórendszert az MSZP úgy alakítaná át, hogy a dolgozó, gyereket nevelő, átlagos, vagy átlag alatti jövedelműek is hozzájuthassanak azokhoz a kedvezményekhez, amiket most csak a magas jövedelműek élvezhetnek.
Az adórendszerről szólva a szocialista politikus kifejtette: további megszorításokat készít elő a koprmányzat, hiszen míg a 2011-es költségvetés a társasági adóbevétel tekintetében 288 milliárddal számol, addig a 2012-es tervezetben ez a tétel már 356 milliárd. A cégautókra kivetett adó idén 28 milliárdos bevételt eredményezhet, jövőre 46 milliárd forintra akarják ezt növelni. A politikus beszélt a tervezett ingatlanadóról is, szerinte, ha valóban négyzetméter-alapon, s az általuk elképzelt formában számolnák azt ki, akkor évente az ingatlan értékének akár 3 százalékát is kifizetheti adóban az átlagos vidéki lakástulajdonos. Ez egy 15-20 millió forintos lakásnál, háznál akár 600 ezer forint is lehet évente. Idén bevezették a chipszadót, amit jövőre újabb termékekkel bővítenének. 2012-ben Európában a legmagasabb szintre, 27 százalékra növelik az áfát, s bevezetnék az ebadót is. Ez szerinte tarthatatlan, a kormányzat teljesen tönkre teszi az átlagfizetésű és szegény embereket, akik még az energia- és élelmiszerárak folyamatos növekedését is megérzik: az adóemelésekkel őket sanyargatják tehát a legjobban.
Észak Online
2011. október 20. 16:54
Gúr: ki kell dobni a büdzsé tervezetét
Az MSZP szerint komolytalan a megszorításra építő, rossz számokkal dolgozó jövő évi költségvetési törvényjavaslat.