A szocialista politikus elmondta, az elmúlt néhány évben nagyjából 20, kisebb-nagyobb akkumulátorgyár építését támogatta a kormány több száz milliárd forint költségvetési pénzből. A most bővíteni tervezett gyárakkal pedig a kormány feszegeti a határokat, hiszen nincs elég magyar munkaerő és hatalmas a környezeti terhelés is, foglalta össze Gurmai Zita a problémákat. Az akkumulátorgyárak mellett az egyetlen indok az, hogy a kormány akarja, mondta a frakcióvezető-helyettes.
A gyárakhoz szükséges infrastruktúra kialakítása is több milliárd forintba fog kerülni, továbbá ezen gyárak vízszükséglete is hatalmas, melyet a magyar vízhálózat nem bír már el. Ezen kívül ezekhez az ipari beruházásokhoz, melyeket engedélyez a kormány a termékeny magyar földre, rengeteg külföldi import szükséges. Gurmai Zita kiemelte, ezeknek a gyáraknak hatalmas az energiaszükséglete is. Olyan mértékű, hogy importálni kell hozzá áramot. Kiemelte, erről a kormány valamiért nem akar konzultációt indítani, pedig ebben a kérdésben igazán nagy szükség lenne a helyiek véleményének kikérdezésére.
Az MSZP frakcióvezető-helyettese végezetül elmondta, az akkumulátorgyárak telepítésével nem Magyarország lesz akkumulátorgyár nagyhatalom, csupán egy összeszerelőüzem lesz. Azok a kínai és ázsiai vállalatok lesznek nagyhatalmak, melynek a telephelyeik lesznek itt és melyek létesítésének negatív következményeit a magyar emberek és a magyar környezet fogja elszenvedni.