Dr. Gurmai Zita frakcióvezető-helyettes, az MSZP Nőtagozatának elnöke, dr. Varga László, a párt elnökhelyettese, dr. Huszár Máté, a párt Nógrád Megyei Területi Szövetségének elnöke, Salgótarján alpolgármestere tartott politikai fórumot Jóléti Magyarország címmel. Az eseményen részt vett dr. Szelényi Zoltán, a szocialisták egészségügyi kabinetjének vezetője is, akit orvosként ellehetetlenítettek Orosházán, és most Salgótarjánban gyógyít.
„Magyarország válságban van” – mondta a bevezető beszédében Gurmai Zita. Az infláció felemészti sokak megélhetését, a gyarapodás, a fejlődés, a jó élet alapjait folyamatosan rombolja a kormány. Az állam lényegében leállt. Mindegy hova nézünk: oktatás, egészségügy, MÁV: mostanra minden szétesőben - foglalta össze Gurmai Zita, aki szerint a Fidesz mindent lerombolt, amit rábíztak. Hagyták széthullani a közigazgatást, amit tudtak elloptak, miközben a magyarok jövő helyett propagandát kaptak: tette hozzá az MSZP országgyűlési képviselője, aki szerint a kormány rossz úton jár, a Fideszt semmi más nem érdekli, mint a saját és a baráti körük zsebe. „Elképesztő, milyen mértékű romlás következett be az országban” – mondta a szocialista politikus.
Gurmai Zita hangsúlyozta: az MSZP új, szociáldemokrata modellt ajánl az országnak, ami az embert helyezi a középpontba; ez egy olyan alternatíva, ami érti: a modern világ bizalomra, együttműködésre, nyitottságra, tudásra és szolidaritásra épül. A szocialisták által képviselt program egyszerre biztosítja a versenyképes modern gazdaságot és a polgárainak jólétét. „Nem csodát, végrehajtható, világos programot ajánlunk” – mondta az MSZP-s politikus, aki szerint azt az oktatást vérezteti ki most Orbán Viktor, amiben Karikó Katalin és Krausz Ferenc két Nobel-díjasunk is diplomát szerzett.
Gurmai Zita szerint a NER-t csak tégláról téglára lehet lebontani, 2019-ben néhány téglát már sikerült lebontani. Reményei szerint 2024-ben újra lebontunk néhány téglát, hogy 2026 után a fal se álljon többé. Ez tehát a kezdet. Erős program ajánlata egy jó országra.
„Ahogy járjuk az országot, azt vesszük észre, hogy egyre többen látják, mekkora problémák vannak és milyen mélyek” – mondta Varga László. Felszólalásában az MSZP elnökhelyettese kiállt amellett, hogy vízióra és valódi politikai programra van szüksége az országnak. „Én azt keresem, hogy lehetne valódi alternatívát mutatni ennek az országnak” – mondta a szocialista politikus. Varga László úgy látja, hogy hasonló problémák vannak minden településen. „Eltűnt az a fajta eltartóképesség, ami megvolt a vidéki településeken, és egyre nehezebb az élet” – mondta az MSZP elnökhelyettese. Hosszan sorolta a problémákat, például az uniós átlaghoz képest háromszor nagyobb inflációt és a megélhetési válságot. „Eközben a gazdasági miniszter, a jegybank elnöke és a gazdaságfejlesztési miniszter egymásra mutogat” – hívta fel a figyelmet.
Varga László szerint a választások megnyerésének nem csak az a feltétele, hogy sokszínű, együttműködő ellenzék jöjjön létre, de az is, hogy közösen megtalálják és megoldják azokat a problémákat, amik a 2022-es vereséget okozták. „A trendek azt mutatják, hogy a Fidesz szavazóbázisa apad, az ellenzék eközben töredezik. A Fidesz érdeke, hogy a szétforgácsolja az ellenzéket, a választási rendszer logikája azt mutatja, hogy együttműködő, sokszínű ellenzékre van szükség. Tehát nem megy az, hogy kiszorítjuk egymást az ellenzéki térfélen” – fogalmazott a szocialista politikus.
Az MSZP elnökhelyettese szerint a skandináv, jóléti modell a leginkább válságálló, amelynek fokozatos bevezetésével Magyarországon is jó eredményeket lehetne elérni. „Az erős szakszervezetek, erős szociáldemokrata pártok ki tudták harcolni a magas fizetéseket, a jó munkakörülményeket a skandináv országokban; egészséges, jól képzett munkaerő áll rendelkezésre, amely képes az innovációra” – hangsúlyozta Varga László, aki szerint újra az emberekről kell szóljon a politika. „Csak az emberekért folytatott érdekvédelem viszi előre az országot” – tette hozzá. Varga László szerint nem jó megoldás, hogy csak a már megbukott harmadik utas politika és az Orbán Viktor által kínált feudalizmussal vegyes vadkapitalizmus között lehet választani. Az MSZP-s politikus szerint az ellenzéki szavazók 75 százaléka együttműködés-párti és hisz a szociáldemokrata modellekben, de ez nem elég, társadalmi nyomásnak kell kikényszerítenie az ellenzéki együttműködést. „Nem mindegy, hogy hány ellenzéki képviselő kap mandátumot a 2024-es európai parlamenti és önkormányzati választáson” – mondta Varga László, aki szerint, ha az ellenzék összefog, Orbánnak nem lesz meg a kétharmada, sőt valószínűleg ugyanannyi EP-képviselői helyet kapna az ellenzék, mint a Fidesz.
Varga László szerint az északi modell segítségével igazságosan lehet átalakítani az országot, valamint meg lehet oldani a klímaváltozással kapcsolatos problémák egy részét is. „Sok millió háztartáshoz kell eljuttatni azokat az energetikai megoldásokat, amik tartósan csökkentik a rezsit” – mondta az MSZP-s politikus, aki két olyan programelemet is említett, amit kormányra kerülve azonnal meg tudnának valósítani: az egyik az erkélynapelemek engedélyezése és támogatása, amelynek segítségével 40 ezer forintnyi áramszámlát spórolhatna meg egy átlagos háztartás, a másik pedig a panellakások és a Kádár-kockák szigetelése EU-s források segítségével. A szocialista politikus azonnal újraindítaná az uniós támogatásokat, amelyek segítségével energiakorszerűsítési programokba lehetne kezdeni, így 40 százalékkal csökkenne a fűtésszámla.
A szocialisták elnökhelyettese arról is beszélt, hogy abból az 1500 milliárd forintból, amit a kormány a repülőtérért cserébe tervez kiadni, le lehetne cserélni a MÁV összes villanymozdonyát, illetve fel lehetne újítani az összes pályát, így eltűnnének a lassújelek, illetve jelentősen javulna az egész ország számára a vasúti közlekedés színvonala.
A fórum hozzászólói számos témával kapcsolatban tettek fel kérdéseket, illetve fogalmazták meg a véleményüket. Valaki például összeszámolta, hogy Salgótarjánnak a Orbán-kormány összesen 100 milliárdos fejlesztést ígért, amiből semmi sem valósult meg.