Gurmai Zita, az MSZP országgyűlési képviselője „Mi okozza a káoszt a hazai vasúti közlekedésben?” – címmel interpellációt nyújtott be Lázár János építési és közlekedési miniszternek, mivel a Budapest-Győr fővonalon felújítása kapcsán olyan tetemes késéseket halmoztak fel a nemzetközi járatok, hogy az már az osztrák járatok menetrendszerűségét is veszélyeztette, így az osztrák vasút többszöri figyelmeztetés után egyoldalúan bejelentette, hogy levágja a magyar vonatokat a nyugat-európai hálózatról.
„Hasonló okok miatt forrnak az indulatok a Szombathely és Budapest között közlekedők körében is” – emlékeztetett az MSZP frakcióvezető-helyettese. Sajtóhírek szerint ugyanis heves indulatokat váltott ki, hogy a Szombathely-Csorna-Budapest vonalat egy időben két pályafelújítás is érinti. A Szombathely-Csorna valamint a Budapest-Tatabánya-Győr vasútvonalon a Biatorbágy és Szárliget közötti szakaszok felújítására ugyanis egyidőben kerül sor, ami azzal jár, hogy az utazóknak kétszer is át kell szállniuk, ezért sokan káoszként érzékelik a kialakult helyzetet.
„Mivel a két szakasz felújítása párhuzamosan zajlik és várhatóan decemberig egészen biztosan eltart, így az utasoknak hosszú ideig rendkívül kényelmetlen utazási feltételekkel kell szembenézniük” – érvelt az MSZP országgyűlési képviselője.
A magyar családok érdekeit szolgáló felújításnak, beruházásnak örülni kell, azonban célszerű lenne figyelni arra, hogy a lehető legkevesebb kényelmetlenséget okozzák a munkálatok során. Az utasok pedig joggal várnak magyarázatot arra, hogy hogyan juthattunk idáig.
Gurmai Zita az alábbi konkrét kérdéseket tette fel a Lázár Jánosnak:
1. Mi az oka annak, hogy hagyták annyira leromlani a Budapest-Bécs közötti vasúti pályát, hogy már a menetidőt sem tudják tartani?
2. Miért egy időben végzik a Szombathely-Csorna valamint a Biatorbágy-Szárliget közötti szakaszok felújítását? Miért az utolsó pillanatba gondoskodnak a karbantartásról?
3. Egyeztetett-e a két vasúttársaság annak érdekében, hogy minél kevesebb fennakadással járjon a felújítás?