mszp.hu | Belföld
2023. szeptember 08. 05:03

Gurmai Zita: Nem csodát, hanem végrehajtható, bizonyítható alternatívát kínálunk

Gurmai Zita: Nem csodát, hanem végrehajtható, bizonyítható alternatívát kínálunk
Hogyan fejlődhet Magyarország? Milyen lenne, ha jóléti országban élnének a magyarok? Mit gondol az MSZP ezek megvalósításáról? Ezekre a kérdésekre is választ kaptak Békéscsabán az érdeklődők a „Jogod van hozzá” fórumon, melyen Gurmai Zita országgyűlési képviselő vezetésével fejtették ki a szocialista politikusok a Jóléti Magyarország megvalósításához szükséges lépéseket. A Szlovák étterem kerthelyisége - melyet Horn Gyula adott át annak idején – érdeklődők sokaságát fogadta be csütörtök délután.
Gurmai Zita frakcióvezető-helyettes, Miklós Attila városi elnök és Kis Andrea országos elnökségi tag is felszólalt, valamint Korózs Benjámin, a Societas elnöke mellett számos helyi támogató is elmondhatta véleményét Békéscsabán. A fórumot megelőzte egy kitelepülés is, melyenkora délutántólválaszoltak a szocialista politikusok a helyiek kérdéseire. A békéscsabaiak nagy érdeklődéssel fogadták az MSZP helyi erőit és képviselőit, sokan fordultak Gurmai Zitáékhoz problémáikkal, vitatták meg velük a mindennapi gondokat és az azokra adandó megoldásokat. Ezt követően sajtótájékoztatón foglalta össze Gurmai Zita, Kis Andrea, Miklós Attila és Korózs Benjámin az MSZP programját.
 
Miklós Attila a fórumon elmondta, a Jóléti Magyarország víziója arról szól, hogy a számos, egyébként is járó szolgáltatást, hogyan kellene biztosítani az embereknek. A közszolgáltatások egyre kevésbé érhetők el, azonban Magyarországon is mindenkinek joga van ezekhez, az MSZP képviselői ezek az elérésének és kiharcolásának módját mutatják be.
 
Gurmai Zita felszólalásában kiemelte, minden országjárásnak fontos eleme az, hogy „terepre” is menjenek az emberek, az MSZP pedig az a párt, amelyik alegnagyobb vidéki hálózattal rendelkezik. Személyes történetként visszaemlékezett, családja több szálon is kötődik Békés megyéhez, vasutas nagyapja is Békéscsabán vonult nyugdíjba. 
 
Gurmai ezután felolvasta Komjáthi Imre társelnök üzenetét, aki betegség miatt nem tudott részt venni a rendezvényen. A szocialista országgyűlési képviselő beszédében kifejezte reményét egy olyan jövő iránt, ahol a gyermekek mindennapjai biztosítva vannak, jólét és egészség veszi körbe az embereket.Olyan országot kíván, melyben az egészség, az oktatás és a mindennapi megélhetés garantált, mindenkinek járó, alapvető szolgáltatás.
 
A szocialista frakcióvezető-helyettes ezt követően visszatért saját beszédéhez, melyben kiemelte,Magyarországon ma szükség van kitartásra és összetartásra is, hiszen jelenleg számos terület szétesőben van, az oktatás, az egészségügy, a közszolgáltatások napról napra széthullanak. Mindeközben azonban, amit tudott a fideszes kormány, ellopott, jövőt pedig sosem épített, csupán felélte az ország tartalékait. Ma pedig a megszorítások eszközét használják: csökkentik a nyugdíjakat, elértéktelenítik béreket, nemrég pedig a jóléti kiadások megvágását is bejelentették.
 
Az MSZP szerint északra kell tekinteni, a skandináv államokat kell példaként tekinteni, ahol 100 éve sikeresen működtetik a Magyar Szocialista Párt által is javasolt modellt. „Nem csodát, hanem végrehajtható, bizonyítható alternatívát kínálunk” – szögezte le Gurmai Zita. Hozzátette, teljes modellváltást nem lehet pár hónap alatt bevezetni, hiszen a fideszes propaganda mára nagyon mélyre hatolt, és sokára fog csak eltűnni.
 
Az MSZP frakcióvezető-helyettese öt területet emelt ki, ahol a lehető leghamarabb beavatkozásra van szükség, ezeken a területeken a legégetőbb a probléma. Ezek a bérek és a munka, az EU-s források, az iskolák és a képzés, az önkormányzatok és a felsőoktatás. Ha a kormány ezeken a területeken mihamarabb intézkedne és tenne ezek fejlesztéséért, akkor azonnal érezhető lenne az előrelépés. 
 
Gurmai Zita kifejtette, a Magyar Szocialista Párt olyan szociáldemokrata modellt kínál, melyben az ember az elsődleges. Ebben a tudás, a nyitottság és a szolidaritás van előtérbe helyezve. Ehhez azonban nem keletre kellene tekinteni, ahogy azt a kormány erőlteti, hanem északra, a skandináv országok példáját követni.
 
A szocialista országgyűlési képviselő elmondta, a NER lebontása nem egyik napról a másikra fog megtörténni. Ez csak tégláról-téglára elképzelhető, ezt már megtanulhatta mindenki. Néhány téglát mársikerült lebontani 2019-ben is, azonban 2024-ben újabb téglákkal kell ezt folytatni, hogy 2026 után már a fal se álljon többé. 
 
A vasutasok példájával élve Gurmai Zita elmondta, az összetartás, teljesítménykényszer összekovácsolta őket, ezért is ezek a szakszervezeteket a legerősebbek. Ezt a mentalitást pedig az ellenzéknek is meg kell tanulnia és vállvetve, együtt kell a jelenlegi rendszer ellen harcolnia.
 
Kis Andrea elnökségi tag elmondta,a jövőben a Jóléti Magyarországot kell megteremteni, ehhez pedig szükség van a biztonságra, hiszen ez határoz meg mindent. A létbiztonság, a közbiztonság, a munkabiztonság minden nap jelen vanés jelen is kell lennie, azonban jelenleg ezek nem elég stabilak, tenni kell ezek megerősítéséért.
 
Korózs Benjámin a Societas elnöke felszólalásában kifejtette, büszke arra, hogy MSZP-s és büszkén vezeti a társult ifjúsági szervezetet. Leszögezte, az MSZP egy olyan párt, melynek erős helyi szervezetei vannak, akik mindig tettrekészek és szívesen tesznek a pártért, ez pedig ma egy ritka és megbecsülendő érték.