Gurmai Zita megválasztása után tartott beszédében kijelentette: Magyarországon a nők társadalmi megítélése még mindig évtizedes lemaradásban van a fejlett országokhoz képest. Mint mondta, a kormányzati döntéshozók számára sokszor még annak a tudatosítása is nehéz, hogy a nők elsősorban emberek és ebbéli jogaikat senki sem kérdőjelezheti meg.
Gurmai Zita rámutatott: ha Orbán Viktor konzultálni akar a nőkkel, ne csak szóban, hanem tettekben is mutasson tiszteletet irántuk. Vessen véget a nőkkel szemben alkalmazott erőszakos és inzultáló nyelvhasználatnak, ami saját pártján belül is dívik, haladéktalanul ratifikálja a nők bántalmazását elítélő isztambuli egyezményt, és kötelezze a munkaadókat arra, hogy szüntessék meg a negatív megkülönböztetést a nők bérezésében.
Az MSZP Nőtagozatának elnöke elmondta: ezen érdemi intézkedések nélkül a nőkkel való konzultáció csak tartalom nélküli üres beszéd.
MSZP