Belföld | zsidózás antiszemitizmus
2013. május 09. 13:17

Gyűlöletbeszéd: csak politikai megoldás lehetséges ellene

Rendhagyó beszélgetést szervezett tegnap a Belvárosi Szabadegyetem, Köves Slomó rabbi, Steiner Pál országgyűlési képviselő és Krekó Péter elemző a XXI. századi antiszemitizmusról és a magyarországi zsidóellenes jelenségekről mondta el véleményét. A hallgatóságtól érkező sok, néha heves indulatú kérdés a témaválasztás indokoltságát igazolta.

Az elmúlt három évben a Parlamentben, a széksorok között általánossá vált a nyílt zsidózás, általában bekiabálások során hangzanak el a sértő kijelentések, de sok nyoma van a hivatalos jegyzőkönyvekben – mondta el Steiner Pál. A szocialista országgyűlési képviselő kijelentette: a demokratikus Magyarország törvényhozásában ilyen kijelentések nem hangozhatnának el. Ráadásul itt nemcsak a Jobbik uszításáról van szó, hiszen a kormánypárti széksorokban ülők közül húsz-harminc képviselő hálás közönsége ezeknek a bekiabálásoknak. Álláspontja szerint jogilag ezt a helyzetet nem lehet kezelni, csak politikailag lehetséges rá megoldást találni.

Krekó Péter, a Political Capital elemzője arra hívta fel a figyelmet, hogy a nemzetközi példák alapján egy politikai párt betiltása nem hozza meg a várt eredményt, éppen ellenkezőleg, a vállalhatatlan nézeteket hirdető párt az áldozat szerepében több szimpatizánst szerezhet. Szerinte a Jobbik betiltása ugyancsak kontraproduktív lenne. Kutatási eredményeket ismertetve elmondta, hogy ma a magyar társadalom 25%-a kérdésre válaszolva azt mondja, hogy ellenszenvesnek tartja a zsidókat – ugyanez az adat a cigányság kapcsán 60-70% -, és ez az arány az elmúlt években növekvő tendenciát mutatott. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a zsidóellenesség sokszor a tudatlanságból fakad, és személyes tapasztalatokkal tompítható. Ehhez pedig a párbeszéd fenntartása nélkülözhetetlen.

Ugyancsak a személyes tapasztalatok erejében, a tanításban, illetve a párbeszédben, mint módszerben látja az antiszemitizmus ellenszerét Köves Slomó. A vezető rabbi Orbán Viktor meghívását a Zsidó Világkongresszusra indokoltnak tartja, mert álláspontja szerint azért kell a végsőkig kapcsolatban lenni az aktuális döntéshozókkal, hogy hatást lehessen rájuk gyakorolni. Ugyanakkor beszélt arról is, hogy a Tett és Védelem Alapítvány minden lehetséges jogi eszközzel eredményt akar kicsikarni az antiszemita, uszító megszólalókkal szemben, ezért tettek feljelentést Gyöngyösi Márton ellen is. Feljelentések sokaságát tették meg gyűlöletre uszítás ügyében azért, hogy felhívják a figyelmet arra az abszurd helyzetre, miszerint a mai magyar jogalkalmazás semmit sem tesz ezekben az esetekben. Egy gumiszabály miatt az ügyészség ugyanis minden ilyen feljelentést egy sablonszöveggel elutasít, ráadásul érintettség hiányára (!) hivatkozva a panasz lehetőségét sem adja meg. A rabbi azért üdvözli a ptk. vonatkozó módosítását, mert így legalább polgári pert lehet majd indítani ezekben az esetekben.