Mindezt a Fidesz azzal is megtámogatja, hogy kénye-kedve szerint változtatja a jogszabályokat, beleértve az alaptörvényt is. A jog sem más, mint harci eszköz a kormányoldal számára. A szocialisták évek óta mondják: Orbán rendszerének lényege, hogy a Fidesz bárkivel bármikor bármit megtehet és meg is tesz. Akkor is elmondtuk ezt, amikor még alig volt, aki odafigyelt és hallgatott ránk. Nem magunkat féltettük ettől a politikától akkor sem, most sem, hanem az embereket. Mindenkinél korábban kimondtuk, hogy nem pusztán egyes intézkedésekkel, hanem az egész rendszerrel van a baj. Ebből következően nem részletvitákat kell folytatni, hanem az Orbán-rendszert kell leváltani, tokkal-vonóval.
Aktivistáink, támogatóink elképesztő ellenszélben dolgoznak 2010 óta a kormányváltás lehetőségének megteremtéséért. A Fidesszel folytatott küzdelemben a második hely nem jó semmire. 2014-ben az a tét, bebetonozza-e magát a Fidesz-rendszer vagy meg tudjuk ezt akadályozni. Nincs harmadik verzió. A szocialisták a Fidesz-rendszer elszánt ellenfelei. Le akarjuk és le fogjuk váltani, ennek eszköze a nyílt sisakos küzdelem és a Szövetség a Változásért.
Az MSZP-ben mindenki tisztában volt azzal az előző választás után, hogy mélyről kell feljönnünk, nehéz lesz visszaszereznünk az embereket bizalmát. Ehhez képest a szocialistáké az egyetlen olyan 2010-ben parlamentbe jutott párt, amely képes volt a támogatottságát növelni. Nem vagyunk még a célnál, de ma már egyértelmű: erős MSZP nélkül nincs kormányváltás. Ez elsősorban felelősséget ró ránk, amelynek mindannyian meg akarunk felelni. Mindig is nyitottak voltunk az összefogásra. Ugyanakkor ragaszkodunk az alapelveinkhez és a programjainkhoz, mert meggyőződésünk, hogy ezek szolgálják a leginkább Magyarország érdekét.
Világossá kell tenni azt is, hogy az MSZP meg fogja védeni támogatóit, tagjait, politikusait és magát a szervezetet a támadásoktól. Ki kell állnunk egymásért, nem engedhetjük, hogy az MSZP cselekvőképessége megrendüljön, hogy éket verhessenek a demokraták közé! Nem engedhetjük, hogy egyenként vadásszák le az MSZP-seket, hogy mondvacsinált ügyekben kelljen védekeznünk! Különösen akkor nem, amikor naponta buknak felszínre a Fidesz helyi és országos vezetőinek milliós, százmilliós, sőt milliárdos panamái.
El kell mondanunk minden választópolgárnak, hogy a Fidesz a szemünk láttára lopja szét az országot. El kell mondanunk, hogy csak addig kelthet a Fidesz félelmet, amíg el nem zavarjuk. El kell mondanunk, hogy a Fidesz leváltható. El kell mondanunk, hogy van olyan politikai ajánlatunk, amely megoldást jelent az ország gondjaira. El kell mondanunk, hogy tündérmese és csoda helyett a kilábalás és felemelkedés reális tervét kínáljuk, amely a foglalkoztatást és a megélhetést állítja a középpontba. El kell mondanunk, hogy helyreállítjuk a demokráciát és kitiltjuk az államot az emberek magánéletéből. El kell mondanunk, hogy a Fidesz többszörösét rabolta el a háztartásoktól, mint amit most a rezsicsökkentéssel visszacsepegtet. El kell mondanunk, hogy mi fenntartható, a gazdaságot élénkítő rezsicsökkentést kínálunk, és a megélhetési költségeket az élelmiszerek áfájának csökkentésével is leszorítjuk.
Nem ijedünk meg a Fidesz aljas támadásaitól. Felvesszük a kesztyűt. Ha harc, legyen harc. Eljutunk az emberekhez. Ők már ma is tudják, hogy nem a Fidesz a megoldás. Jövőre azt is tudni fogják, hogy van más választás.
Ha harc, legyen harc
Kampányba kezdett a Fidesz, mégpedig fekete kampányba. Piszkos módon járatja le politikai ellenfeleit, legyenek azok diákok, tüntetők vagy ellenzéki politikusok. Tisztességtelen módon mosódik össze az állampolgárok pénzéből finanszírozott kormányzati kampány, a kormány által szintén az emberek pénzéből által kistafírozott álcivil kampány, meg a pártkampány. Óriási nyomás alá került az ország, benne az ellenzék, és annak legerősebb pártja, az MSZP.