mszp.hu | Belföld
2023. július 03. 17:30

Ha már versenyképes fizetést nem, legalább megfelelő rekreációt biztosítson a kormány a hazájukat szolgálóknak!

Ha már versenyképes fizetést nem, legalább megfelelő rekreációt biztosítson a kormány a hazájukat szolgálóknak!
Több mint 70 állami ingatlant tervez eladni a kormány, azonban ez mind olyan épület, mely a rendőrök, honvédek és a katasztrófavédelem embereinek rekreációját szolgálják. Hétfőn a parlamenti ülés azonnali kérdések idején Harangozó Tamás, az MSZP frakcióvezető-helyettese, a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság alelnöke Orbán Viktor miniszterelnököt kérte arra, hogy érje el, hogy ezek az épületek mégse kerüljenek eladásra.

A múlthét folyamán derült fény arra, hogy 74 darab állami ingatlant, rekreációs továbbképzőközpontot, üdülőt tervez eladni a kormány. Az ebből befolyó 32,7 milliárd forint az állami költségvetéshez képest elenyésző összeg. Harangozó Tamás felhívta a figyelmet arra is, hogy a NAV, a Rendőrség, a Büntetés-végrehajtás, a Katasztrófavédelem, a Honvédség és az Országos Mentőszolgálat több évtizede meglévő épületeiről van szó jelen esetben, melyek fontos feladatot töltenek be.

Az MSZP frakcióvezető-helyettese szerint olyan kulturális és rekreációs központokról van szó, melyek nem csupán üdülők. Például a pilisszentkereszti épületet fogvatartottak segítségével a Büntetés-végrehajtás saját költségen újította fel európai színvonalúra, hogy a dolgozóknak legyen hol kipihenni a fáradalmakat, valamint hasonló módon történt a felújítás a Rendőrség balatonlellei üdülőjével is.

Harangozó Tamás a szombati tisztavatásra emlékeztette Orbán Viktor miniszterelnököt, amikor is az újdonsült tisztek ígéretet tettek arra, hogy az életük és testi épségük veszélyeztetése árán is megvédik Magyarországot. Ezért cserébe, ha már versenyképes fizetést sem tud biztosítani számukra a kormány, akkor a miniszterelnök legalább azt érje el, hogy a szóban forgó épületeket ne akarják eladni, ezek maradjanak meg az állománynak, akik nap mint nap védik hazánkat.

Végezetül a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság alelnöke hozzátette, nem üdülőkről van szó jelenleg, hiszen ezek az épületek azokat az éjjel-nappal, az év minden napján szolgáló katonáknak a feltöltődését szolgálják. Ezek biztosítják, hogy a magyar emberek biztonságára vigyázó állományok újra és újra vissza tudjanak menni dolgozni és magas szinten tudják végezni a munkájukat.

Kapcsolódó párttagok