Ha a törvényt a parlamenti kétharmad elfogadja, az MSZP elvárja, hogy a köztársasági elnök illetve az ombudsman akadályozza meg, hogy az Alkotmánybíróság állásfoglalását is semmibe vevő embertelen jogszabály nyomán a hajléktalanokra vadásszanak, őket kerületről kerületre, településről településre kergessék, és még erdei kunyhóikat is lerombolják.
A törvény már azt is büntetné, ha a hajléktalan semmilyen rendzavarást nem követ el, csak olyan területen tartózkodik, amelyet az önkormányzatok minden korlátozás nélkül hajléktalanmentes övezetnek nevezhetnek ki. A kormány is tudja, hogy ma még nincs elegendő férőhely a hajléktalan szállókon sem. Május 15-i határidővel próbálták egyáltalán felmérni az egyes önkormányzatoknál a férőhelyek és a hajléktalanok számát. A jelentés nem nyilvános, és az azóta eltelt néhány hónap alatt új szállók és szociális lakások nem épülhettek.
A törvény nem a hajléktalanság és a szegénység, hanem a hajléktalanok és a szegények ellen küzd. Azt bünteti, hogy szem előtt vannak, hogy rontják a sikerpropaganda hitelét. Ha nem látjuk őket, akár meg is fagyhatnak. Az nem minősül szabálysértésnek.
Lendvai Ildikó
az emberi jogi bizottság tagja
Hadjárat a legszegényebbek ellen
Az MSZP ma nemmel szavaz a szabálysértési törvény módosítására, amely a hajléktalanokat bűnözőnek bélyegzi, segítség helyett üldözi és bünteti.