Hajdúdorogi Újság - jobboldali politikai támogatás

Hajdúdorog Város Képviselő-testülete 2012. november 13-ai ülésén a polgármesteri jelentés tárgyalásakor a két ülés közötti időszakhoz kapcsolódóan tárgyalt a Hajdúdorogi Újság elmúlt időszakban tanúsított magatartásáról. Javaslat érkezett arra, hogy a képviselő-testület határolódjon el az ilyen jellegű magatartásoktól, hívja vissza az általa megválasztott kuratórium tagjait, szüntesse meg a Hajdúdorog Tömegtájékoztatásért Közalapítványt, és egyúttal bízza meg a Görög Demeter Művelődési Házat az újság további szerkesztésével és kiadásával.


A képviselő-testület kormánypárti többsége ezen javaslatokat nem támogatta. Ezzel a döntésével politikai támogatásáról biztosította az eddig is a jobboldal szándékait és véleményét közvetítő újságot. Helyes dolognak nyilvánítva a történelem hamisítását a lakosság félretájékoztatását. Mint a város polgármestere továbbra is várom az újság bocsánatkérését a várostól és a személyemtől egyaránt.

Az ilyen magatartás, - politikai támogatás, - egyértelművé teszi, hogy az újság eszköz ahhoz, hogy önmagukat reklámozzák a Hajdúdorog Polgári Összefogás képviselői, s e mellett negligálják, semmisnek vegyék a választópolgárok akaratát.

Félő, hogy a kuratórium elnöke dr. Orosz Erika - aki a szóbeszéd szerint a Hajdúnánási Járási Kormányhivatal vezetői státuszának várományosa, - a jövőben felelősségteljes pozícióban továbbra is hasonló mentalitással fogja az állampolgárok ügyintézését irányítani. Több ezer ember érdekében bízom abban, hogy ilyen személy nem kerülhet felelős állami pozícióba.

Csige Tamás
polgármester