A műsorban szóba került, hogy heteken belül megérkezhet az Uniótól a magyar gazdák számára 16 millió euró, amit az ukrán gabona miatt kaptak kompenzációként. De vajon mire elég ez az összeg?
Az Unió ráengedte Magyarországra, és a környező országokra az olcsó ukrán gabonát, ami nehéz helyzetbe hozta a magyar gazdákat. Az ukrán gabona azért olcsóbb, mert kevésbé szigorúak a szabályok, mint amik az uniós termelőkre vonatkoznak. Ez az olcsó ukrán gabona őrületes veszteségeket okozott a magyar termelőknek – hangsúlyozta Harangozó Gábor, aki szerint ez rámutatott egy súlyosabb problémára, hogy már Ukrajnában is költséghatékonyabban lehet termelni, mint itthon.
Magyarország a 80-as években a világ élvonalába tartozott mezőgazdaságban, azóta folyamatosan épült le, az elmúlt 10 évben semmilyen fejlesztés nem történt, így tovább nőtt a lemaradás. A környező országokban fejlesztési politika zajlott a mezőgazdaságban és a rá épülő feldolgozóiparban. Magyarországon nagyon megnövekedtek a termelők költségei, és nem tudták felvenni a versenyt, ezért az olcsóbb import termékek kiszorítják a hazai termelők áruját a boltok polcairól.
A hamarosan érkező uniós forrás már egy második körös pályázat, csak a magyar gazdák az elsőből kimaradtak, ugyanis a kormány nem tudta teljesíteni a pénzhez való hozzájutás feltételeit, és nem jó dokumentumokat nyújtottak be. Helyes döntés az ukrán gabona tilalma Harangozó Gábor szerint, hiszen az idén végre sok eső esett, és jó gabonatermés várható. De vajon mi lesz jövőre, ha nem lesz csapadék? Hol vannak az öntözőberuházások, amivel megfogható lett volna ez a sok esővíz, későbbi öntözésre? „Több víz hagyja el Magyarország területét, mint amennyi befolyik, pedig egy medencében vagyunk”. Sokkal több víznek kellene megmaradnia, de itt elmaradtak beruházások, melyek korszerűsíthették volna a hazai mezőgazdaságot, vagy amik voltak már tönkrementek – érvelt Harangozó Gábor.
Az MSZP alelnöke szerint a kormány magára hagyta a magyar vidéket, mindenhol csak azzal foglalkoznak, hogy kiszolgáltatott helyzeteket és függőségi viszonyokat alakítsanak ki. Így van ez a hazai mezőgazdaságban is. Orbánék szigorú szabályokat szabtak ki a hazai termelőkre, melyekkel nagyon nehéz versenyképesnek maradni, de a kiválasztott gazdálkodóknak, mint Csányi Sándor, Lázár János, vagy Mészáros Lőrinc egészen más feltételeket szabnak, amivel versenyképesek, sőt nyereségesek tudnak maradni. A magyar gazdák pedig tönkremennek.