mszp.hu | Gazdaság | Agrárgazdaság
2023. május 12. 10:25

Harangozó Gábor: Az egyik legnagyobb baja a magyar mezőgazdaságnak, hogy nagyon nem hatékony

Harangozó Gábor: Az egyik legnagyobb baja a magyar mezőgazdaságnak, hogy nagyon nem hatékony
Az ukrán gabona vámmentessége miatt az eddiginél is nehezebb helyzetbe kerültek a magyar gazdálkodók, a kormányzat pedig képtelen valós segítséget nyújtani. A hazai mezőgazdaság helyzetéről és lehetőségeiről, valamint az olcsó gabona valódi nyerteseiről is beszélt Harangozó Gábor, az MSZP alelnöke a csütörtök esti Egyenes Beszédben.

Az ukrán gabona behozatali tilalmát már sokkal korábban meg kellett volna lépni, hiszen az ukrán gabonatermelőknek nem ugyanazokat a feltételeket kell betartaniuk, mint a magyaroknak, ennek következtében pedig sokkal olcsóbban tudják előállítani a terményt. Az, hogy az ukrán gabonát vámmentesen, korlátozások nélkül be lehet hozni Magyarországra, vagy bármely uniós országba, az a hazai gazdák tönkretételét fogja eredményezni, mivel ők kénytelenek az „uniós játékszabályok” szerint játszani. Harangozó Gábor hozzátette, az lett volna a helyes megoldás, ha az ukrán gabonát ugyan beengedték volna hazánkba, hogy segítsék a háborúban álló országot, de azt tovább kellett volna küldeni Afrikába, ahogy történt ez korábban is. A magyar kormány azonban nagyon későn hozta meg a szükséges import-tilalmi lépést, hiszen már 1,5 millió tonna termény befutott Magyarországra, az árakat nagyon alacsonyra nyomta, ez pedig azt eredményezi, hogy sorban mennek tönkre a gazdák.

Ha a magyar kormánynak lenne annyi diplomáciai szava és befolyása az Európai Unióban, akkor a lengyelekhez hasonlóan, a magyar gazdálkodók is kaphattak volna kártérítést. Ezzel szemben a kormányzat szintén kért kártérítést, de nem kapott, azért, mert nem időben és nem jó kérvényt nyújtott be az unió felé. Az MSZP alelnöke kiemelte, a valódi megoldás az lenne, hogy eljuttatják az ukrán gabonát Afrikába, így nem mennének tönkre a hazai gazdálkodók.

A magyar mezőgazdaság legnagyobb problémája, hogy egyáltalán nem hatékony. A tavalyi évben 30%-os terménykiesés volt, részben az aszály miatt, de részben azért is, mert nem jó szerkezetben működik a mezőgazdaság, mondta el Harangozó Gábor. A legfőbb különbségként a szövetkezeteket említette a szocialista politikus. Mint mondta, Ausztriában is a kisebb gazdák szövetkezetekbe rendeződve működnek. Ha Magyarországon is olyan közös feldolgozó- tároló- és értékesítőkapacitások lennének, mint Ausztriában vagy Hollandiában, akkor a piaci zavarok kiegyensúlyozódnának. A rendszerváltáskor nem volt mezőgazdaság- és iparpolitika, így nagyon mélyről kellett újrakezdenie az élelmiszeriparnak. Mára ez valamelyest változott, de „nagyon rossz origóról indultunk”, mondta el a szocialista politikus.

Az elmúlt bő évtizedben azonban nagyon sok pénz jött be, melyet fel lehetett volna használni a mezőgazdaság fejlesztésére, ám ezek csak néhány, kormányközeli szereplőhöz kerülnek. Ilyenek például a Mészáros Lőrinc-féle csoportok, a Csányi Sándor vagy Lázár János által irányított farmok, tette hozzá Harangozó Gábor. Ezeket mintagazdaságoknak hívják és nem ugyanazok a feltételek vonatkoznak rájuk, mint a kis termelőkre, akiket pedig segíteni kellene, hogy jobban tudjanak működni.

Tavaly a gabonatermés 70 százalékát elvitte az aszály, a kormány pedig aszálykár kompenzációt gyakorlatilag nem adott, hiszen a korábbi évekből a legmagasabb árat, mely 130 ezer forint/tonna volt, ezt választotta ki referenciának és ehhez rendelte a kárpótlást. Ehhez képest ma a piaci árak 60 ezer forint/tonna körül vannak. Ez azt jelenti, hogy az kaphat bármiféle kártérítést, akinek 2 tonnánál kevesebb gabonája termett, akkor, amikor a referenciaként megszabott 130 ezer forintos ár idején 8 tonna körüli termések voltak. Az MSZP alelnöke összefoglalva elmondta: óriási a kiesés és nagyon kicsi a kompenzáció, a gazdák pedig tönkremennek, ha pedig ezek az árak maradnak, akkor ez nem is fog változni. Végezetül kiemelte, nem is az állattenyésztésbe megy az olcsó gabona, hanem olyan nagy felvásárlók veszik meg, akik ebből ipari termékeket állítanak elő, „nem fog senki meglepődni, ennek is a legnagyobb magyarországi befektetője Mészáros Lőrinc”, zárta gondolatait Harangozó Gábor.

Kapcsolódó párttagok