Hétfőn is folytatta a Jóléti Magyarország című fórumsorozatát a Magyar Szocialista Párt. A megjelenteket Huszti Péter, az esemény moderátora köszöntötte, majd Korózs Lajos, a párt alelnöke felolvasta Tüttő Kata köszöntő levelét a fórum résztvevőinek. „Van kormányzóképes alternatíva, ezért ránk, az ellenzékre nagy felelősség hárul” – írta a főpolgármester-helyettes a levelében, amiben méltatta az egri MSZP közösségét, az önkormányzatokat pedig a demokrácia utolsó védőbástyájának nevezte.
„Magyarországnak alternatívára, változásra van szüksége” – szögezte le Harangozó Gábor, aki azt hangoztatta, hogy ami ma Magyarországon zajlik, az szégyen. Az MSZP alelnöke szerint a változásnak két feltétele van: hogy legyen olyan közösség, amin keresztül az szocialisták meg tudják szólítani az embereket, illetve a világos alternatíva, amin keresztül a szocialisták be tudják mutatni a programjukat, hogy milyen Magyarország lesz, ha az MSZP kerül kormányra.
Harangozó Gábor felhívta a figyelmet, hogy Magyarország európai uniós csatlakozásakor „bezzeggyerek” volt Európában, most pedig minden szomszédos országban jobban élnek az emberek. „Ennek az országnak így soha nem lesz jövője, erre nem lehet országot építeni, ezen változtatni kell. Az MSZP tudja, mit kell csinálni” – mondta a szocialista alelnök. Felhívta a figyelmet, hogy Európa északi része minden válságnak ellenállt, és ott élnek a világon a legboldogabb emberek, mert igazi jóléti modellt építettek ki.
Az MSZP alelnöke szerint a skandináv országokban az erős szakszervezetek és a szociáldemokrata politika kéz a kézben el tudja érni, hogy magas bérek és jó munkakörülmények legyenek. A modell másik pillére a jó közszolgáltatás, a jó minőségű és ingyenes oktatás és egészségügy. A szocialista politikus kijelentette: a magas bérek és az elégedett dolgozók a versenyképesség alapja. „A megfizetett, versenyképes tudással rendelkező, egészséges munkavállaló tud gazdasági innovációt teremteni” – mondta Harangozó Gábor, aki szerint ehhez képest Magyarországon a legtöbb munkavállalónak két-három helyen helyt kell állnia, hogy el tudja tartani a családját, de a hónap végén nézi a pénztárcáját, hogy a gyógyszereket vegye meg, vagy adjon egy jobb minőségű húst a családjának. „Rossz munkahelyeken alulfizetett munkavállalók dolgoznak” – mondta az MSZP alelnöke. Hozzátette: ezzel a Fidesz elérte azt, hogy az ország jövőt vesztett, jövőképet vesztett, ma már egyik szülő sem mondhatja a gyerekének, hogy ha jól tanul és keményen dolgozik, az élete jobb lesz. Harangozó Gábor szerint ezen úgy lehet változtatni, hogy a jóléti modellt, illetve annak elemeit vezetik be Magyarországon. „Ez maga a megvalósult szociáldemokrácia, nincsenek szupergazdagok, de magára hagyott emberek se, mindenkinek jólétet tud teremteni az állam” – fogalmazott az MSZP alelnöke, aki szerint nem csoda, hogy nem találunk Magyarországon orvosokat, ápolókat, kőműveseket, munkavállalókat, hiszen akinek nyelvtudása és versenyképes szakmája van, már a szomszédos országokba ment, négyszeres fizetésért. „Ehhez képest Magyarországra a harmadik világból hoznak be rabszolgákat, akik vacak munkahelyen, vacak bérért dolgoznak” - fogalmazott. Felhívta a figyelmet: az MSZP-nek ezzel ellentétben olyan jövőképe van, amiben minden ellenzéki párt megtalálja a maga szerepét. „Fogjunk össze, hogy a jóléti Magyarországot meg tudjuk valósítani” – szólította fel a fórum résztvevőit.
A magyarok borzasztó sokat dolgoznak, keveset keresnek, keveset pihennek, rossz az egészségük és sajnos gyorsan meg is halnak – erre hívta a fel a figyelmet Korózs Lajos, az MSZP alelnöke. Hozzátette: a magyar férfiak 38 százaléka nem éri meg a nyugdíjkorhatárt. „Olyan nagy néhány dél-hevesi térségben a szegénység, mintha a múlt században élnének” – mondta. Hozzátette: 7-800 ezer munkaképes, innovációképes, tudással felvértezett fiatal távozott az országból. Az MSZP-s politikus szerint már a szociális munkások is elhagyták az országot, hiszen 200 ezres átlagbérért egy egyedülálló anyuka úgy tudja eltartani a két gyerekét, hogy éjjel még elmegy takarítani. Viszont 100 ezrével hozzák be a vendégmunkásokat, akik már 125 országból érkeztek hozzánk. Eközben a Fidesz éppen veri szét a szakszervezeteket, és olyan külföldi munkaerővel nyomják le a béreket, amit Szomáliából és Indiából hoznak.
Korózs Lajos szerint az északi, skandináv modell bevezetése mosolygós kapitalizmust teremtett, az északi országokban a szociáldemokrata pártok kart karba öltve a szakszervezetekkel hosszútávú kollektív szerződéseket kötnek, és egyes ágazatoknak saját nyugdíjstruktúrája van. Elmondta, hosszasan tanulmányozták az északi modellt, és ennek fokozatos bevezetése megvalósítható Magyarországon is.
„A statisztikákat nézem és látom, hogy rossz úton van ez az ország” – mondta Korózs Lajos. Nagy derültséget okozott, amikor hozzátette: a KSH szerint bruttó 600 ezer forint az átlagkereset. „A mediánbér és a nettó olyan gyalázatosan alacsony, hogy sírni tudnék” – fogalmazott. Szerinte a januári béremeléseket megette az infláció, legalább 8 százalékos béremelésre lenne szükség és 4 százalékos nyugdíjemelésre. „Ezen akarunk változtatni, van elképzelésünk, víziónk hozzá” – mondta a jelenlévőknek. „Megvan bennünk a képesség, hogy fenntartható gazdasággal, összetartó társadalommal olyan országot csináljunk, amiről álmodtunk a rendszerváltás idején, ehhez keresünk szövetségeseket” – fogalmazott az MSZP alelnöke.
Az MSZP elnökhelyettese, Varga László az inflációról, a magyar energetikai korszerűsítések elmaradásáról és a vasúti közlekedés összeomlásáról beszélt. „Számos dolgot csinálnánk máshogyan, ami jobb Magyarországot teremtene” – hívta fel a figyelmet. Elmondta, hogy európai uniós csúcs a magyar infláció, háromszorosa az uniós átlagnak. Amikor pedig a kormány az infláció csökkenéséről beszél, akkor sem az árak csökkennek, csak kevésbé drágulnak a dolgok, az áremelkedés mértéke csökken. Varga László szerint orbáni inflációról beszélünk, nem a háború és a szankciók, hanem a kormányzat elhibázott gazdaságpolitikája okozza az eszement drágulást.
A rezsi szempontjából arra hívta fel a figyelmet, hogy az ország energiakitettsége nagy, külföldről hozzuk be drágán az energiát, miközben elmaradt az épületek energetikai korszerűsítése, szigetelése, és eközben Magyarország az egyetlen olyan ország az Európai Unióban, ami hátráltatja a napelemek és a szélerőművek terjedését. „A kiugró rezsi árak sok magyar családnak jelentenek elképesztő terhet, sokan kapnak magas gázszámlákat, döbbenetes magas számlákat” – fogalmazott Varga László. Hozzátette: az a legjobb energia, amit fel se használunk. Felhívta a figyelmet, hogy Miskolcon például 2002 és 2010 között a panellakások harmadát sikerült korszerűsíteni a panelprogrammal, de 2010-ben jött az új kormány, és a programot leállították. Ugyanakkor Varga László szerint az uniós pénzek segítségével nem csak a panellakások rezsiköltségét, de a kádárkockákét is drasztikusan csökkenteni lehetne. Ugyancsak a hatósági akadályozás helyett állami támogatást adna a napelemes rendszereknek, kifejezetten az erkélynapelemeknek, amelyek 30-40 ezer forinttal is csökkenthetnék éves szinten az áramszámlát.
Az MSZP elnökhelyettese a MÁV problémáiról is beszélt. Balesetekről hallani, a hűtővíz befolyt az utastérbe, 10 mellékvonalat bezártak, a járműpark elöregedett, hiány van vasutasokból is – sorolta a vasút és az utasok gondjait. Szerinte a Budapest Airport felvásárlásának árából a teljes magyar kötöttpályás közlekedést fel lehetne újítani, megújulnának a pályák, és korszerű vonatok járnának minden szakaszon. „Az állam olyanokra költ pénzt, ami nem állami feladat, ugyanakkor kötelező feladatokat nem lát el” – foglalta össze Varga László az MSZP véleményét. Hozzátette, hogy pártja valódi alternatívát kínál. „A teljes aktivista-hálózattal és tartalmas szövetségesi kapcsolatokkal azon leszünk, hogy megállítsuk az orbáni őrületet” – fogalmazott Varga László, aki szerint az a feudalizmussal vegyes vadkapitalizmus nem mehet tovább, amit Orbán Viktor megvalósított Magyarországon.
A beszédeket az egri fórumon a jelenlévők vitája és hozzászólásai követték.