mszp.hu | Belföld | Közös akarattal
2022. február 21. 16:06

Hat hét múlva Orbán megy, az EU-s pénz jön

Hat hét múlva Orbán megy, az EU-s pénz jön
Az elmúlt 4 évben államcsőd közelébe került az ország az állami szintű korrupció miatt. Ha április 3-án az Egységben Magyarországért nyeri a választást, megegyezik az EU-s forrásokról és jöhet a talpraállás - erről tartottak sajtótájékoztatót a Parlamentben az ellenzéki szövetség politikusai hétfőn.

Az OLAF 2020-2021-es jelentése szerint Magyarországon csalták el a legnagyobb arányban az uniós pénzeket: az elmúlt 4 évben az uniós átlag tízszeresét. Így ma már nem érkezik meg a nekünk járó mintegy 15.000 milliárd forint, ez minden magyartól 1,5 millió forint elvételét jelenti – hívta fel a figyelmet Harangozó Tamás, az MSZP frakcióvezető-helyettese.

A szocialista politikus elmondta, ez azt jelenti, hogy ha továbbra is maradna ez a kormány, akkor április 4-én államcsőd-közeli helyzet áll elő. „Miután az államadósság 80% fölött van (…) nyugodtan kijelenthetjük, hogy ezen pénz nélkül a magyar gazdaság viszonylag záros határidőn belül két vállra feküdhet” – figyelmeztetett.

„Éppen ezért az Egységben Magyarországért azt vállalja, hogy miután április 3-án kormányra kerülünk, akkor szinte az egyik első intézkedés lesz, hogy Magyarország csatlakozik az Európai Ügyészséghez, (…) ami után lehetőség lesz arra, hogy nagyon-nagyon gyorsan a kormányváltás után Magyarország ehhez a 15.000 milliárd forinthoz hozzájuthasson és az ország fejlődési pályára állhasson” – jelentette be a Tolna 1-es számú választókörzetében induló közös ellenzéki jelölt.

Vadai Ágnes, a DK alelnöke rávilágított, a korrupció rendszerszintű, a felelősséget pedig hárítja a kormány. Elmondta, két közös tulajdonság is jellemzi az utóbbi időkben elhíresült Pegasus- és Völner –botrányt: mindkettő érinti az Igazságügyi Minisztériumot, és mindkét esetben menekül Varga Judit és a kormány a kellemetlen újságírói és állampolgári kérdések elől.

„Pegasus-ügyben teljesen világos, hogy törvénytelenül járt Varga Judit akkor, amikor korlátozás nélkül adta át az ellenzéki újságírók, politikusok és üzletemberek jogtalan megfigyelésének engedélyezését első számú helyettesének, akit azóta hivatali vesztegetéssel és egyéb bűncselekményekkel gyanúsított meg az egyébként szintén a Fideszhez köthető legfőbb ügyész” – mondta Vadai.

A DK politikusa hozzátette, kiderítendő, hogy folyt-evizsgálat az ügyben Varga ellen, többször kereste a Belügyminisztériumot, de mivel azt a választ kapta, hogy minden titkosítva van, most Polt Pétertől próbál tájékoztatást kapni.

Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke emlékeztetett, az Orbán-rendszer nemcsak a korrupció, hanem az elnyomás és a kisemmizés rendszere is egyben, amely kvázi bankautomataként használja az országot.

A legszembetűnőbb lopásokra példaként hozta a miniszterelnök apjának, Orbán Győzőnek a hatvanpusztai luxus medencés-kápolnás „hűbérbirtokát”, Rogán Antal helikopterezését, Varga Judit törvénytelenül, a nyaralójára felvett 10 milliós CSOK-ját és Szíjjártó luxusyachtozását.
„Honnan vették el ezt a pénzt?” – tette fel a kérdést a Párbeszéd parlamenti frakciójának vezetője. „Elvették a közalkalmazottaktól, elvették az ápolóktól , akik még mindig, 50 ledolgozott év után a kormány hivatalos bértáblája szerint 200.000 forintot visznek haza havonta. Elvették a pedagógusoktól, akik most sztrájkolni kényszerültek, miközben a kormány kigúnyolja és megfélemlíti, baloldali hazaárulóknak hívja őket (…)” – sorolta az áldozatokat, megemlítve a nyugdíjasokat is, „akiknek még a csirkefarhát is álom”.

Szabó Tímes ígérte, kormányváltás után segítenek a kilakoltatottaknak, a fiataloknak egy sokkal szolidárisabb államot fog kiépíteni az Egységben Magyarországért, ahol folyamatosan emelik majd többek közt a közalkalmazottak, az egészségügyiek, a rendvédelmisek és a pedagógusok bérét is, és ahol a nyugdíjminimum összege se lehet 75.000 forint alatt.

Lukács László, a Jobbik politikusa emlékeztetett, Orbán “arcpirító hazugsága”, hogy minden évben eljátssza, hogy semmije nincs a vagyonnyilatkozata szerint, miközben apja hatalmas birtokon kastélyt épít Hatvanpusztán, szomszédját, a lánya meg a veje a “saját lábukon álló” milliárdosok, és a legjobb barátja keresi az országban a legtöbb pénzt.

Rámutatott, míg az Orbán szívéhez közel álló focisták havi átlagosan 2,9 milliót, addig az ápolók 290 ezret keresnek havonta.

A Jobbik országgyűlési képviselője emlékeztetett, az Orbán-kormány a válság során egy szót sem ejtette az álláskeresési járadék folyósításának meghosszabbításáról, összegének emeléséről, ahogy a kisvállalkozások megsegítéséről sem. Ehelyett a turizmus-vendéglátás ágazatának megtámogatására szánt forrásokból nyerészkedhetett Mészáros Lőrinc szállodalánca, de Orbán Ráhelnek is jutott az uniós alapokból.

Lukács a Fidesz árdrágító és elhibázott döntései közt hozta fel példaként a rekord magas áfát, a minimálbér és a banki átutalások megadóztatását, a közszolgálatban dolgozók alacsony bérezését, felpumpált lakásárakat és a hétköznapi emberek számára lassan megfizethetetlen lakhatási költségeket.

„A mi felelősségünk az, hogy Orbán Viktor ezt ne folytathassa” – tette hozzá.

Keresztes László Lóránt, az LMP országgyűlési képviselője kiemelte, a környezetvédelem intézményrendszerének szétverését tartja az Orbán-kormány egyik legnagyobb bűnének, főleg a közelgő klímakatasztrófa  fényében, a paksi atomerőmű szerződéseivel kapcsolatban pedig az orosz érdekek kiszolgálását a magyarokkal szemben. „Még olyan súlyos érdekekkel sem hajlandóak szembenézni, mint a földrengésbiztosság” – húzta alá.

Az LMP politikusa az oktatás lezüllesztéséről is szólt, ahol a tanárokat megfenyegetik és rendelettel korlátozzák a pedagógusok sztrájkjogát. A felsőoktatás kapcsán Keresztes kifejtette, a magyar egyetemeket is szétlopják, elhordják, azokat nagy részét haverokkal, pártkatonákkal feltöltött alapítványok alá szervezték ki. Ígérte, április 3. után helyre az új kormány helyre fogja állítani az egyetemek autonómiáját is.

Nehéz búcsú

2022-10-02 10:21

Kapcsolódó párttagok