mszp.hu | Belföld
2023. március 29. 16:21

Harangozó Tamás: 98,8 százalékos váderedményesség csak a mesében van

Harangozó Tamás: 98,8 százalékos váderedményesség csak a mesében van
Azért ilyen magas a váderedményesség, mert az ügyészség „egy csomó ügyben inkább nem emel vádat”, ráadásul nem csak a politikai ügyekben - reagált Harangozó Tamás, a Honvédelmi és rendészeti bizottság alelnöke, az MSZP frakcióvezető-helyettese a legfőbb ügyész beszámolójára, melyet a szocialisták nem fogadtak el.

„Ez az ügyészség nem az alkotmány szerint megálmodott független intézmény, … nem csak, hogy kiszolgálója a jelenlegi rendszernek, hanem meggyőződésünk szerint konkrétan a tartópillére”.

Nem nyilvánosan, szakmai berkekben már a rendőrség tagjai is elmondják, hogy kisebb vagy nagyobb súlyú – „az embereket igazán irritáló” – vagyonelleni vagy személyelleni bűncselekmények esetében, ha az adott ügyész nem kapja kézbe a teljes bizonyító erejű dokumentumokat, tanúvallomásokat, iratokat, amivel ő biztosan teljesíteni tudja a váderedményességet, akkor inkább nem viszi bíróság elé az ügyet. Itt már valójában az a kérdés, hogy: „Az egyszerű kisember, akit kár ért, kap-e igazságszolgáltatást vagy nem kap.”

Ez az ügyészség „fogalmilag kizárt”, hogy független legyen a politikától és az „állampárttól” – érvelt Harangozó Tamás. A számtalan feltételezhető összefonódás mellett nem szabad elfelejteni, hogy a jelenlegi legfőbb ügyész, Polt Péter 1994-ben még a Fidesz országgyűlési képviselőjelöltje volt.

Harangozó Tamás emlékeztetett, hogy a legfőbb ügyész beszámolójából – sok egyéb más mellett – sajnálatos módon az is kimaradt, hogy „az uniós és közpénzek milliárdjait és százmillióit egyenesen hazalopták.” De lehetne még említeni az MNB-s ügyeket, a Quaestor és az Elios ügyet, a szekszárdi trafikmutyit és a lélegeztető gépek beszerzését. Ezek mind-mind százmilliárdos ügyek. A Legfőbb Ügyészség inkább a védő szerepét játszotta ezekben az ügyekben, nem pedig a támadóét.

De az ügyészség működését jól jellemzik az aktuális, folyamatban lévő ügyek is. Például a Schadl-ügyben úgy zajlik a büntetőeljárás, hogy nem tudjuk ki az a „Tóni”, és ez nem is érdekel senkit. Egy államtitkár pedig – a miniszter helyetteseként – úgy állhat a bíróság előtt hivatali visszaélés kérdéskörében, hogy a minisztert még csak meg sem hallgatják? – tette fel a kérdést Harangozó Tamás.

A MSZP frakcióvezető-helyettese nehezményezte azt is, hogy a Legfőbb Ügyészségnél karba tett kézzel ülve nézik, hogy a végrehajtói kar jelenleg is törtvénytelenül működik, hiszen a szervezet elnöke „bent ül előzetesben”, ennek ellenére még leváltva sincs. Mindez pedig olyan tevékenységben történik, amely emberek életét teheti tönkre egy végrehajtás során. Rádásul az derült ki az eset kapcsán, hogy ebből ők még bizniszt is csinálnak.

Az MSZP nem fogadta el a legfőbb ügyész beszámolóját.

Kapcsolódó párttagok