A kormány játszmája „egy politikai zsarolás” foglalta össze a politikus a Fidesz hónapok óta tartó tétlenségét a ratifikációt illetően. Korábban kormánypárti politikusok is úgy nyilatkoztak, két, katonailag rendkívül jól kiképzett és felszerelt országról van szó, melyek csatlakozásával egyértelműen erősödik a szövetség. Hozzátette, a kormány akár 24 óra alatt is elfogad bármilyen törvényjavaslatot, ha az az ő érdeküket szolgálja. Így tettek kedden a MOK-ot gúzsba kötő javaslattal is, tehát arra, hogy 7 hónapja halogatják a csatlakozás elfogadását, nincs logikus magyarázat.
Harangozó Tamás felhívta a figyelmet arra is, hogy a haderejét tekintve is jóval erősebb Svédország, Magyarország a harci repülőgépeit is tőlük bérli. Elmondta, az Orbán-kormány politikai játszmát játszik a két ország csatlakozásának ügyében, ezzel pedig nem a finn vagy a svéd kormányt bünteti, hanem az ott élő embereket, akik féltik az életüket. Finnország például 1300 kilométeren határos Oroszországgal, a magyar kormányzat nem büntetheti a finn népet azért, mert személyes problémáik vannak a finn politikusokkal.
A kormány vélhetően azért tartja sakkban a két északi országot, hogy azokat az uniós döntéseket ne támogassák, melyek a magyar kormányt kritizálják, vagy szankcionálják. Harangozó Tamás elmondta, két külön szövetségi rendszerről van szó az EU és a NATO tekintetében. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a kormány egy olyan Svédország NATO-csatlakozását gátolja, akik közel 200 évnyi katonai függetlenség után döntött úgy, hogy csatlakozni kíván a szövetséghez.