„A TEK, az ma egy rendőrség a rendőrségben, vagy állam az államban” – fogalmazott Harangozó. Rámutatott, nem foglalkoznak az emberek mindennapi védelmével, cserében viszont sok mindennel foglalkoznak – például titkosszolgálati tevékenységekkel –, amit az ellenzék szükségtelennek tart, ezért kormányváltás után fel is oszlatnák a felesleges és nagyköltségvetésű szervezetet. A Honvédelmi és rendészeti bizottság MSZP-s tagja rámutatott, így sokkal több rendőr fog az utcán vigyázni a közbiztonságra, mint eddig.
A körzeti megbízotti rendszer visszaállításáról elmondta, a rendszer tulajdonképpen ma is létezik, éppen csak „a lelke veszett el” és nincs feltöltve az állomány. „Ennek a megoldásnak a lelke és a lényege az, hogy helyben lakó és onnan, a környékről, el nem vezényelhető emberek legyenek, akik ismerik a helyieket, a szereplőket és az ügyeket, és akit a helyiek is jól ismernek” – foglalta össze hozzátéve, a vidékiek tudják, hogy ez a rendszer „ezerszer hatékonyabb” lesz, mint ami most van.
A kapcsolati erőszakkal szembeni rendvédelmi fellépésről a szocialista politikus elmondta, az ellenzék számára ez „becsületbeli ügy”, amihez civilek bevonásával egy olyan intézményrendszert terveznek kiépíteni, mint ami Nyugat-Európában számtalan helyen létezik már. „Leginkább a gyerekeket, a bántalmazottakat és az időseket kell védeni és minden eszközzel fellépni a bántalmazóval szemben” – emelte ki.
A rendvédelmi szervek utánpótlásával kapcsolatban elmondta, aggasztó, hogy nem akarnak a fiatalok erre a pályára lépni, ugyanakkor érthető is, hiszen nincs rendes életpályamodell, sőt, mintegy 70%-a a meglévő állománynak tervezi a leszerelést az alacsony bérek és a szolgálati nyugdíj elvétele miatt. Ezen – ígérte – az új kormány változtatni fog, több intézkedéssel – köztük béremeléssel, szolgálati nyugdíjjal – is újra vonzóvá fogja tenni az egyenruhások karrierjét.