mszp.hu | Belföld
2022. augusztus 16. 12:54

Harangozó: Vissza kell állítani az igazságügy függetlenségét!

Harangozó: Vissza kell állítani az igazságügy függetlenségét!
A bírák önigazgatásának és az igazságügy függetlenségének visszaállítását követelte Harangozó Tamás szocialista politikus hétfőn.

„Nem tudom, mire vár a kormány. Ez néhány papírra vetett mondattal elrendezhető” – jelentette ki a politikus az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

Pártja, az MSZP arra szólította fel a Fővárosi Ítélőtáblát: írjon ki a bírósági vezetők kinevezésére a bírók véleményét tiszteletben tartó új pályázatokat, Varga Judit igazságügyi minisztert pedig olyan törvénycsomag beterjesztésére a Parlament elé, amely „rendszerszerűen” visszaálltja a bírák önigazgatását – mondta el.

Harangozó arra hívta fel a figyelmet: az Európai Unió „világosan megmondta”, hogy az uniós forrásokhoz való hozzájutás feltételeinek egyik fontos pontja, hogy a magyar igazságügy függetlenségét garantálni kell.

Azt mondta: mivel „rettenetes, szörnyű vége” van annak, ha a politika rátelepszik a bíróságokra, a rendszerváltáskori politikusok olyan rendszert hoztak létre, amely garanciát nyújtott ennek megelőzésére: az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsban pályázatok alapján maga a bírói testület szavazott arról, kit tart alkalmasnak a pozíciók betöltésére.

„Ezt verte szét a Fidesz” - jelentette ki az MSZP frakcióvezető-helyettese.

A Fidesz rendszerét „pilótajátéknak” nevezte, melyben „a legtetején ülő, aki osztja a lapokat, (...) megmondja, hogy ki lesz alatta a fontos, befolyásos pozícióban”, majd ez folytatódik az őalatta lévő kinevezéseknél is.

A rendszer, „mint egy polip, így szépen elkezd terjeszkedni”, amivel sérül a bíróság függetlensége, rendszerszerű visszaélésekre adva alkalmat.

Megjegyezte: a Kúria elnökének, Varga Zs. Andrásnak a fideszes kinevezése önmagában mutatja a Fidesz-rendszer lényegét: elődjét, Baka Andrást a Fidesz azért nem engedte újra pályázni az akkor még Legfelsőbb Bíróság élére, mert Magyarországon nem, „csak” az Európai Emberi Jogi Bíróságon volt ítélkezési gyakorlata; Varga Zs. azonban, ügyész lévén, semmilyen ítélkezési gyakorlattal nem rendelkezett, a Fidesz viszont sietve törvényt módosított azért, hogy mégis ő lehessen a Kúria elnöke.

„Ma pedig arról beszélünk, hogy az ő kedves feleségét kinevezik egy nagyon fontos pozícióba úgy, hogy egyébként a szakma (...) 36-14 arányában ellene szavazott” – folytatta Harangozó.

„Ezt csak akkor lehet megakadályozni, hogyha visszaállítjuk azt a rendszert, amiben a bírók ezekben az ügyekben saját maguk, (...) testületileg döntenek” – jelentette ki.

Kapcsolódó párttagok