A demográfia, vagy ha úgy tetszik, az „emberi populációdinamika” valóban rendkívül fontos kérdés a jelen Magyarországán, hiszen bennünket fenyeget talán legjobban az elöregedés, a népességfogyás és az immár nemzetbiztonsági kockázatot jelentő elvándorlás problémája. Nagyon helyes, ha a kormány végre felismeri, hogy ezekben a kérdésekben – különösen alkotmányozó többséggel bíró felhatalmazás birtokában – jelentős felelőssége és kötelessége van. Aggodalomra és kétkedésre ad azonban okot, hogy a Fideszt eleddig csak az a néhány száz vagy ezer ember érdekelte igazán, akik a feltőkésített szűk narancsos elithez tartoznak, akik a VIP-szektorokban szürcsölik a közpénz-jellegét elvesztő forintokból vett koktéljaikat és mérik egymáshoz, hogy kinek van nagyobb közbeszerzése.
A közel húsz évvel ezelőtti orbáni ígéret – „három szoba, három gyerek, négy kerék” – mára kétségkívül sokaknál megvalósult; kár, hogy Londonban, Münchenben, Manchesterben, Brüsszelben vagy éppen Máltán. Az elmúlt években közel hatszázezer ember, főként gyermekvállalás előtt álló fiatal hagyta el az országot, elsősorban a fojtogató politikai és gazdasági helyzet miatt. Hivatalos adatokkal alátámasztható, hogy ma már minden hatodik magyar gyermek külföldön születik meg, néhány évvel ezelőtt csak Angliában annyi magyar gyermek jött a világra, mint ugyanabban az évben Vas megyében. Ha Orbán valóban „demográfiai súlypontra” akarja helyezni a kormányzását, akkor elsőként bocsánatot kell kérnie a kivándorolt százezrektől, amiért cserben hagyta őket, majd radikális fordulattal és szavak helyett valós kormányzati tettekkel csökkentenie kell az elvándorlás szociális és gazdasági hatásait. A Fidesz eleddig csupán „kalandvágyó fiatalokként” tekintett az elment százezrekre, érdekképviseletükkel nem foglalkozott, sőt, másodrangú állampolgárokká minősítette le őket a szavazati joguk adminisztratív korlátozásával.
A kivándorlás súlyos, modernkori Trianonnal felérő sebeket ejt Magyarországon. A hazai gyermekszületések csökkenése, a nyugdíj-kasszába történő befizetések elmaradása, a hazai tudásbázis elporladása mind visszafordíthatatlan következményekkel jár. Ezzel a Fidesz eddig nem volt hajlandó foglalkozni. Félő, most sincs másról szó, mint üres és hazug propagandáról.
A magyar miniszterelnök vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Száznyolcvannyolcadik alkalommal kongatom a harangokat, mert úgy látszik, még mindig szükség van rá. És mert radikális európai demokrataként ez a dolgom.
dr. Ujhelyi István
Európai Parlamenti képviselő (MSZP)