Orrfacsaró gázolajszag lengi be Gárdonyban azt a zártkerti területet, ahol a MOL vezetéke megrepedt és hónapokon át szivárgott az üzemanyag, megmérgezve ezzel a talajt, az ivókutakat, a levegőt és az ültetvényeket. A helyiek kétségek között maradtak, hiszen a MOL és az illetékes hatóság tettek ugyan lépéseket, de ez édeskevés az ott élők helyzetének javítása, megnyugtatása, kártalanítása és a történtek tisztázása érdekében.
Mi, MSZP-sek nem hagyjuk ennyiben! Az emberek egészségét nem lehet feláldozni a profit oltárán. Három lépésben állunk ki a gárdonyiakért.
Az olajszivárgás miatt, környezetkárosítás gyanújával ismeretlen tettes ellen feljelentést teszek. Vizsgálják ki a történteket!
Határozati javaslatot nyújtok be, hogy a kormány ne köthessen, illetve mondja fel a meglévő stratégiai partnerségi szerződéseket az olyan cégekkel, melyek bizonyítottan súlyos környezetkárosítást okoznak. Ezen cégek minimum 2 évre legyenek eltilthatók az állami és az uniós támogatásoktól!
A kormánynak ki kell állni a magyar emberekért! Ezért minden olyan lakost, akit bizonyítottan kár ért az olajszivárgás miatt, kártalanítson a MOL, ha kell, kötelezze erre őket a kormány!
Elég abból, hogy a magyarok élete és egészsége a nagytőke, a multik és a profit mögé szorul. Igazságot a gárdonyiaknak!
Komjáthi Imre
az MSZP elnöke, országgyűlési képviselő