A költségvetési reform további folytatását javasolja az uniós intézmények 2014-es büdzséjéről szóló, az EP-ben kedd este tárgyalt jelentés. Herczog Edit a vitában elmondta, hogy az szocialista frakció javaslatára a ciklus végéig 2011-es szinten befagyasztott parlamenti büdzsé az EP önmérsékletéről árulkodik, de további pontokon érhető még el előrelépés.
Az intézményi munka hatékonyságának elsősorban a polgárok által is érezhető javulását várja Herczog az olyan reformlépésektől, mint az adminisztratív költségek befagyasztása, tárgyi és emberi erőforrások hatékonyabb menedzsmentje, ugyanakkor arra is figyelmeztet, hogy a nadrágszíjhúzás nem mehet a parlamenti törvényalkotó munka minőségének rovására. Ugyanígy fontosnak tartotta kiemelni a jelentésből a képviselő a munkakörülményeket úgy kell alakítani a jövőben, hogy a munkavállalói jogok ne sérüljenek.
„A hatékonyság növelését és a spórolást egyszerre úgy valósíthatjuk meg, ha nem a fűnyíróelvet alkalmazzuk az intézményeken, hanem a munkafolyamatok elemzésével megkeressük azokat a pontokat, ahol lehetőség adódik a spórolásra” – érvelt Herczog, aki hatékonyság növelése több és jobb Európát eredményez majd minden európainak.
Hatékonysággal építene jobb és több Európát az intézmények költségvetése
„A tagállamokkal és az európai polgárokkal vállalt szolidaritás jegyében további költségvetési reformok és a szolgáltatások hatékonyságát növelő lépések indokoltak 2014-ben is” – fogalmazott Herczog Edit társjelentéstévő az uniós intézmények jövő évi költségvetéséről szóló vitában.