Hazugsághalom Rákosmentén

Szánalmas az a hazudozás, amellyel Dunai Mónika 2002-es bukott önkormányzati képviselőjelölt és Riz Levente bukott 2006-os országgyűlési képviselőjelölt próbálja védeni a védhetetlent a XVII. kerületi panelrekonstrukcióval kapcsolatban.

Állításaikkal szemben a tény az, hogy a II. panelprogramot 2010-ben forráshiányra hivatkozva alig négy hónapig finanszírozták, a III. panelprogramot pedig egyelőre csak bejelenteni tudták, a pályázatot még ki sem írták.

Felháborító hazugság a Fidesz jelöltjei részéről, hogy a már felújított lakóházakra hivatkoznak, holott ők is tudják, hogy azok nem a panelprogram, hanem a helyi szociális városrehabilitáció keretében újultak meg. Nem mellesleg, ha a kerület nem a közterületek kozmetikázására költötte volna a pénzt, ennél sokkal több lakóházat lehetett volna korszerűsíteni, csökkentve ezáltal a helyiek lakásköltségeit.

Helyesebb lenne, ha a kerületi fideszesek nem másnak akarnának szemüveget adni, hanem ők szednének Cavintont, ebben az esetben ugyanis emlékeznének rá, hogy a XVII. kerületben a vasút menti P+R parkolók és azok térfigyelő rendszere az előző, szocialista kormány által biztosított pályázati forrásokból valósultak meg.

Felszólítjuk a helyi fideszeseket, hogy a hazugsághalmozás helyett inkább arra válaszoljanak, miért kellett nyomozást indítani a Kucorgó tér ingatlanjainak áron aluli eladása, vagy épp a Bocskai István utcai temető alig 10 százalékos áron való értékesítése miatt!

MSZP Budapesti Területi Szövetsége