A tanácskozás résztvevői egyértelműen állást foglaltak a mellett, hogy a társadalom széles köreit megszólítani szándékozó baloldali politika nem mellőzheti e szakterület felkarolását és hatékony képviseletét. E munkában a szakmai műhely aktív, vezető szerepet kíván vállalni.
Az új elnökség célkitűzése, hogy a fogyasztók erős kiszolgáltatottságának csökkentése érdekében részt vegyen az Orbán-kormány által láthatóan leépíteni szándékozott civil társadalom újjáépítésében és megerősítésében is. Nyitottak valamenyi fogyasztóvédelmi területtel vagy azzal is foglalkozó társadalmi szervezettel való érdemi eszmecserére és együttműködésre, valamint az MSZP országgyűlési frakciója és EP-delegációjának munkája révén is ösztönözni fogják, hogy a társadalmi szervezetek munkája és tapasztalata a jogalkotás folyamatába is beépüljön.
Tevékenységükkel elő fogják segíteni, hogy a fogyasztóvédelem európai vonatkozásai és legjobb gyakorlatok a magyar rendszerbe beemelésre kerülhessenek. A kormányzati látszatintézkedésekkel és a valóságokat elferdítő kommunikációval szemben a tagozat következetesen azon fog dolgozni, hogy a hibás lépések vagy elszalasztott kormányzati lehetőségek bemutatása mellett, a magyar polgárok érdekeit szolgáló kezdeményezéseket és az elért eredményeket is rendszeresen és a nyilvánosság minél szélesebb körének bevonásával juttassák el az állampolgárokhoz.
A tagozat új vezetése leszögezte, csak az fogadható el, hogy a védelem középpontjában a fogyasztó álljon, hiszen ez szolgálja a magyar és az európai polgárok érdekeit is. Minden más intézkedés ellen hangosan és határozottan fogják felemelni a szavukat!