Jövő héten nyilvános pályázatot indítanak a jegyekért, melyeket augusztus folyamán lehet felhasználni. Olyan családok pályázhatnak, ahol a szülők egyike egészségügyi vagy szociális dolgozó – mondta Molnár.
Felszólított mindenkit, az önkormányzatokat és a strandüzemeltetőket: kövessék a Magyar Szocialista Párt példáját, „mutassanak jó példát, ha már a kormánypárti többség, a kétharmad semmit sem tesz ennek az ügynek a megoldásáért”.
Az MSZP a Szolidaritási Alapjából fizet ki 3,5 millió forintot az ügyre. Az alap a képviselőik által fel nem vett képviselői fizetésemelésből töltődik évek óta; a párt szociális segítséget nyújt belőle különféle akciókban országszerte.
Molnár elmondta: pártja „sok kicsi sokra megy” alapon indította a mostani kezdeményezést, „tudjuk, hogy 3,5 millió forint nem old meg mindent, de legalább több száz egészségügyi és szociális dolgozó, és talán még fontosabb, hogy a családtagjaik, a gyermekeik részére is elérhetővé válik az üdülés, a pihenés, ha néhány napra is, de legalább díjmentesen”.
Elmondta: egy hónappal ezelőtt szólították fel a kormányt és a Parlament Fidesz-KDNP-s többségét: tegyék lehetővé, hogy idén ingyen mehessenek be a fizetős strandokra országszerte az egészségügyi és szociális dolgozók.
„Természetesen a fülük botját se mozdították. Semmit sem tesznek a magyar családokért, és semmit sem tesznek az egészségügyi és szociális dolgozók életkörülményeinek javításáért. (...) És mivel egy hónap eltelt és semmit nem tettek ezért, mi a tettek mezejére léptünk és cselekedtünk” – mondta Molnár.
„Igazunk van! Igaza van a Magyar Szocialista Pártnak! (...) A koronavírus-hősök különösen megérdemlik a megbecsülést, ami az elmúlt időszakban - legalábbis anyagi téren - mindenképpen elmaradt a kívánatostól” – mondta Márton Roland, hozzátéve: ezzel az „apró lépéssel” legalább a szándékot ki tudják fejezni, hogy ezek az emberek és családtagjaik „igenis többet érdemelnek”.
A két politikus azt is elmondta: elkészült az MSZP beadványa a Gazdasági Versenyhivatalhoz, melyben a kirívóan magas, „irreális”, „visszaélésszerű” árképzés miatt kezdeményeznek eljárást egyes strandárakkal kapcsolatban. Azt várják, a GVH állapítsa meg: az ilyen árakat gazdasági erőfölénnyel visszaélve hozták meg.
Gyűlnek az aláírások alkotmánybírósági beadványukhoz is, a Demokratikus Koalíció, az LMP és a Párbeszéd már jelezte támogatását – ismertették. Ebben normakontrollt kérnek a partmenti 30 méteres védősávok megtartásáért, hogy ne lehessen a törvényi szabályozásokat kormány- vagy miniszteri rendelettel kijátszva a strandok, nádasok és szabad partok helyén lakóparkokat építeni.
Márton Roland hangsúlyozta: a természetes vizek a nemzeti kincseink, de az elmúlt években azt tapasztalhattuk, hogy ezek, „mint ahogy szinte az egész ország”, a milliárdosoké.
„A felső tízezer mindent magának akar. Az 1% akar vinni mindent ebben az országban, és valakinek a 99% ért is ki kell állnia! Mi ezt tesszük ezzel a szabadvizek-kampánnyal. (...) Meg kell küzdeni a 99% jogaiért!” – szögezte le.
Mint mondta, azért indították ezt a harcot, hogy változást érjenek el ebben is, „és aztán az élet minden területén”.
„Ebben az országban mindenünk megvan ahhoz, hogy mind a tízmillióan boldogan éljünk benne, és ne csak az 1%. Ne csak az 1% lehetőségeiről és boldogságáról szóljon az egész ország és mindannyiunk hétköznapi élete” – tette hozzá.