Semjén Zsolt törvényjavaslata azt bizonyítja, hogy hiába keménykedik az elnyomó hatalom, valójában retteg a demokrata és európai magyaroktól. Ám Orbán Viktornak és Semjén Zsoltnak is tudnia kell, hogy megpróbálhatja eltüntetni a kormánya ellen tüntető tömegeket, nem tudja elhallgattatni az egyre dühösebb embereket.
Tarlós István főpolgármester ismét lapít. Mint ahogy más, életbevágó, budapesti kérdésekben nem tette meg, most sem szólal meg. Pedig Budapest a szabadság fővárosa! Igazi demokrata város, amely mindig is büszke volt szabadságára és önállóságára, amelyekért az elmúlt 145 évben nem egyszer meg kellett küzdenie. Fővárosunk a gyáva fideszeseknél nagyobb elnyomókat is lerúgott már magáról, nem lesz ez másképp a jövőben sem, nem lesz másképp a jövő évi önkormányzati választáson sem. A budapestiek, a saját lábukra fognak állni.
Horváth Csaba
a Fővárosi Közgyűlés MSZP-s képviselői nevében