A humán és anyagi erőforrások maximalizálásával kell folytatni a munkát: ebbe nagyban beletartozik az új emberek bevonása is, de az is, hogy a képviselők a Parlament adta nyilvánosságot, anyagi eszközöket is kihasználják, amit a frakció meg is fog tenni – jelentette be Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke csütörtök este az ATV Egyenes beszéd című műsorában.
Kunhalmi elmondta, alapvetően hibásnak tartja azt a szemléletet, hogy az ellenzék kivonuljon a Parlamentből és a bizottsági munkából, hiszen az egyfelől erőforrás-vesztést eredményezne, másfelől az Országgyűlés, ha keveset is, de teret ad annak, hogy politikájukat képviselhessék a Fidesszel szemben, a választói akaratnak megfelelően.
"A XVIII. kerület, Pestszentlőrinc-Pestszentimre elvárja, hogy legalább én szólaljak fel a Parlamentben, hogy igenis legyen az Üllői útra forrás, igenis adjanak egy új CT-berendezésre, igenis szeretnénk egy csomó mindent. Adják vissza azt az évente hatmilliárd forintot, amit a kerülettől elvettek, mert a kerületi lakosoknak nagyon kellene az a pénz szociális ellátásra, zöld felületek rendbetartására és így tovább" – mutatott rá.
Emlékeztetett, az MSZP-s képviselők a fizetésükből hosszú ideje havi szinten rengeteg pénzt fizetnek a párt szolidaritási alapjába, amit csak akkor tehetnek meg a jövőben is, ha szerepet vállalnak a különböző parlamenti bizottságokban.
Az MSZP társelnöke hangsúlyozta, hosszú távú, stratégiai döntésekre lenne szükség az ellenzék részéről, hogy előkészítsék a következő önkormányzati, illetve EP választást, illetve hogy visszanyerjék a parlamenti választás során elveszített mintegy 750.000 szavazót.
Kiemelte, a kampány utolsó hónapjaiban nem sikerült elég jó megértetni az üzeneteket az emberekkel, különös tekintettel a háborús helyzetre: az ellenzékkésőn adott válaszokat és nem jól hangsúlyozta azokat. A közösség sem volt eléggé jól felépített ahhoz, hogy elmagyarázza, az új kormány hogyan fogja egzisztenciálisan megvédeni az embereket a háború következményeként keletkezett negatív gazdasági hatásoktól.
"Bizonyos kérdéseket újra kell gondolnia az ellenzéknek, az ellenzék egészének, és az MSZP-nek is" – szögezte le a szocialista képviselőnő. Az MSZP-nek sokkal erősebbek a törekvései a szociális biztonság terén, mint más ellenzéki pártoknak, de ezen üzenetek jó részének terjesztésében most a választásokon a szövetségen belül kisebbségben maradt, a következő időszakban sokkal határozottabban kell ezt felvállalnia, kommunikálnia a párt vezetésének is.
Kérdésre, hogy indul-e újra a megújuló párt társelnöki pozíciójáért, elmondta, "Ha úgy döntök, hogy elindulok, a tagságnak kell ezt először elmondani. A megértés folyamatát nekem is kell meg kell adni, hiszen akkor a két évben utat kell mutatnom és vinnem kell tovább az MSZP politikáját" – hangsúlyozta a Magyar Szocialista Párt társelnöke.