mszp.hu | Belföld
2022. december 21. 17:11

Higgyünk az elveinkben! Győzzünk meg minél több embert! Keressünk szövetségeseket!

Higgyünk az elveinkben! Győzzünk meg minél több embert! Keressünk szövetségeseket!
Idén is megtartotta évzáró rendezvényét az MSZP Baloldali Tömörülés Platform, a szocialisták Villányi úti székházában, szerény körülmények között, de nagy létszámban.
Jelen volt a Platform vezetésének és ügyvivőinek szinte minden tagja Borsodtól Budapesten át Tolnáig, és a két partner platform képviselői, Baja Ferenc és Hiller István is. Eljöttek szakszervezeti tisztségviselők több ágazatból, és az MSZP vezetői közül is többen Komjáthi Imre társelnök, Hiller István a választmány elnöke, de ott volt Korózs Lajos és Harangozó Gábor alelnökök, Camara-Bereczki Ferenc elnökségi tag, Vajda Zoltán, az Országgyűlés Költségvetési Bizottságának MSZP-s elnöke, illetve a Nyugdíjas tagozat és a Societas – Baloldali Ifjúsági Mozgalom képviselője is. Megtisztelő volt, hogy ennyien eljöttek.
 
Kiváló beszédet mondott Hegyi Gyula, a Baloldali Tömörülés Platform elnöke, aki először is köszöntötte az MSZP legnagyobb és legrégebbi – még Balogh Sándor és Kiss Péter nevével fémjelzet - platformjának nevében a szép számú megjelentet.
 
Hegyi elmondta: az idei április több tanulsággal is szolgál, így azzal is, hogy nekünk nemcsak, hogy van, de a legnagyobb és legfelkészültebb szervezőgárdánk van, amit ne hagyjunk kihasználni és az energiánkat elpocsékolni mások javára, vagy érdekében. Ne álljunk be olyan jelölt, jelöltek mögé, aki(k)ben mi sem bízunk! Az 5 egyéni körzetet, amit megnyertünk arányait tekintve a legtöbb az ellenzéki térfélen, és valós teljesítmény, ne engedjük hát el, védjük meg!
 
A platform elnöke hangsúlyozta: az elmúlt években, évtizedekben sokszor hallottuk liberálisoktól, hogy nem kell ideológia, de ez egy átverés, mert az állításuk úgy teljes, hogy nem kell más ideológia, csak a liberális. És ugyaninnen kapja mindenki a kritikát, aki az embereknek akar jobbat, hogy a megszorítások jók, és szükségesek, de hiába hirdetik 40 éve „kéjesen” a megszorításokra épülő ideológia programjukat, nekünk a népet, az országot kell szolgálnunk.
 
„Mi, szocialisták, baloldali demokraták 100 éve hiszünk a békében és hirdetjük a béke fontosságát. A szocialisták 100 éve hisznek az oktatás, a kultúra, az egészségügy prioritásában, s lám igazunk van, mert ezek elpusztítása, lerombolása a barbárságba, a háborúskodásba vezet.”
 
Hegyi kiemelte: mára egyértelművé vált, hogy a szocialisták látják jól és az a helyes, hogy nem a hadiipari kiadásokra, nem a háborúra, és annak eszközeire kell költeni, hanem a szociális kiadásokra, a kultúrára, az oktatásra és az egészségügyre.
 
Ha az itthoni korrupt rezsim elnyomó uralkodása mellet egy erősen reformokra szoruló Európai Uniót, egy Szociális Európa ideológiáját elfeledő folyamatot látunk, akkor mit tegyünk mi, magyar szocialisták?
 
  1. Higgyünk az elveinkben! Higgyünk a szolidaritásban, az igazságosságban, az egyenlőségben, és esélyteremtésben, valamint a kultúra, oktatás, egészségügy, szociális gondoskodás prioritásában!
     
  2. Győzzünk meg róla minél több embert, hogy ezek a jó értékek, ezek a fontosak az embereiség, s benne a nemzet és a haza számára!
     
  3. Keressünk szövetségeseket! Keressünk partnereket, akik ugyanígy lecsapolnák a fideszes mocsarat, de közben nem állnak más érdekek szolgálatában sem!
 
Van tennivalónk, s nem is kevés! – zárta gondolatait Hegyi Gyula.
 
Komjáthi Imre, az MSZP társelnöke megköszönte a Platform egész éves munkáját. Kifejtette: az MSZP egy olyan rendszerkritikus szociáldemokrata párt, amely nem tudja elfogadni a társadalmi igazságtalanságokat, a Fidesz által növelt egyenlőtlenségeket. A nemzetet a baloldali értékek tartják egyben, mint a szolidaritás, az egymás segítése és az egymásért való kiállás.
 
Komjáthi emlékeztetett: Azért billeg a világ válságról válságra, mert a globális nagytőke és a bankok profitéhségét nem lehet kielégíteni, ez pedig már az emberiség létét fenyegeti. Mi, igazi baloldaliként nem tudjuk elfogadni, hogy a munkahelyek hasznából csak a tőkés részesedik, a dolgozó pedig nem!
 
Igen, szerintünk a megtermelt nyereségből a dolgozóknak is jár!
 
Mi igazi baloldaliként nem tudjuk el elfogadni, hogy a legalacsonyabb fizetés, a minimálbér ugyanolyan mértékben adózzon, mint a sokmilliós bankelnöki, miniszteri, államtitkári, képviselői fizetések! Igen, akinek több van, az fizessen több adót! Akinek pedig kevesebb jut, az fizessen kevesebbet! Mert ez így igazságos! Igen, fizessenek a gazdagok!
 
A válságokat több szociális juttatással és állami segítséggel kell kezelni, mert a neoliberális gazdaságpolitika és az annak következtében kialakult egyenlőtlenségek fokozódnak, ennek árát pedig mindig az emberek fizetik meg. A munkavállalók védelmét, a lakhatás biztonságát, a családok és a fiatalok jövőjének biztosítását, valamint a klíma- és környezetvédelemi problémákat közösen kell megoldanunk. Nem igaz, hogy a politikával van a baj, a rossz politikával és a rossz politikusokkal van!
 
Az emberi jogokért, a szociális biztonságért és a demokráciáért újra meg újra meg kell harcolnunk!Jó úton indultunk el - zárta beszédét az MSZP társelnöke, Komjáthi Imre.
 
Hiller István beszédében emlékeztetett: A Magyar Szocialista Párt értékalapon politizál az emberek, a haza érdekében, de közben az érdekeinket sem kell elfelejteni. Ahogy Komjáthi Imre szokott fogalmazni, ne legyünk egy olyan akkumulátor párt, amelyiknek az energiáját, erejét elszívják mások.
 
Még mindig mi vagyunk az egyik legnagyobb hálózattal rendelkezők: több száz önkormányzati képviselő, 40-nél több polgármester, és mintegy 300 helyi szervezet, ahol szintén a legtöbb aktivista az MSZP-nél jelenik meg. Azonban, még ezek után is bővítenünk kell hálózatunkat és növelni tagjaink, aktivistáink számát is, hiszen az utcán, a kampányban, a választókkal való párbeszédben a személyes meggyőzés a leghatékonyabb és legőszintébb módszer.
 
Bagi Zsombor lelkes megszólalása külön is kedves volt, hiszen a fiatalok baloldali, szocialista értékek iránti elköteleződését említette. Török Zsolt külön is hangsúlyozta: „a legfontosabb, hogy tudtunk kicsit személyesen is beszélgetni, mert mi nem "csak" egy platform, egy politikai csoport, hanem egy igazi közösség is vagyunk, ráadásul sokan vagyunk, és kitartunk elveink mellett.”


Kapcsolódó galéria: Higgyünk az elveinkben!

A további képek megtekintéséhez kattintson ide »