„Hetek, hónapok óta az oktatás problémáitól hangos az országunk” – kezdte szerdai sajtótájékoztatóját Hiller István. Megerősítette, hogy az MSZP a tanárok, diákok, szülők, szakszervezetek követeléseivel egyetért és szükségesnek tartja azokat.
Hiller István szerint nagy szükség van a tanárok bérének emelésére, de önmagában nem elég. Az emelést a központi költségvetésnek kellene állnia. A kormánynak meg kellene terveznie, honnan lesz fedezet a pedagógusok fizetésének rendezésére, ugyanis az unió beszáll a béremelésbe, de hosszú távú fenntartása az állam feladata.
„Világosan ki kell mondani a magyar közoktatás problémáinak megoldásához a pedagógusok bérének emelése nélkülözhetetlen, de csak ettől, kizárólag ettől nem fog megoldódni a probléma” - mondta Hiller.
Szerkezetváltás nélkül az a pénz, amit a bérek rendezésére fordítanának, el fog tűnni. Ugyanúgy nem hoz majd eredményt, mint az életpályamodell bevezetése. Egyeztetésekre lenne szükség a kormány és a szakszervezetek, valamint a szakemberek között.
Hiller István ismertette az MSZP öt pontos javaslatcsomagját az oktatási rendszer helyreállítására.
Az MSZP országgyűlési képviselője elmondta a jelenlegi Nemzeti Alaptantervet hatályon kívül kellene helyezni. A korábban elkészült és vitára bocsátott NAT-tervezet életbe tudna lépni, mindaddig, amíg a végleges elkészül.
„A pedagógusok bürokratikus terheit csökkenteni kell” – mondta a szocialista politikus. Rengeteg energia és figyelem megy el ezekre a haszontalan feladatokra, ami elveszi a tényleges oktatói, nevelői munkától az időt. Ezt legkésőbb a következő tanév elejére meg kell oldani.
Hiller szerint itt az ideje, hogy a tanárok nagyobb szakmai szabadságot, autonómiát kapjanak. Újra biztosítani kellene a szabad tankönyvválasztás lehetőségét. „Több bizalmat a tanároknak” – mondta az MSZP országgyűlési képviselője.
Egyértelmű, hogy csökkenteni kell a tanárok és a diákok óraszámát. A jelenlegi óraszámok túlterhelik a diákokat és a tanárokat, így nem tudnak hatékonyan dolgozni. „Új egyensúlyt kell teremteni a kompetencia alapú és a lexikális tudás között” - mondta Hiller István. Jelenleg őrült mennyiségű évszámot, felesleges adatot kell megjegyeznie a diákoknak. Ma már nem szükséges bemagolni ezt a sok adatot. Azt kellene inkább megtanítani, hol és hogyan keressék az információt a gyerekek.
Hiller István elmondta a kormány oktatáspolitikája szereptévesztésben van. Nem az a dolga, hogy meghatározza, mi történik szerda délelőtt egy adott tanteremben, hanem a kereteket, a feltételrendszert, a finanszírozást kellene megteremtenie, a jogalkotásról és a célok meghatározásáról pedig gondoskodnia kellene. Ehhez önálló oktatási minisztériumot kellene létrehoznia a kormánynak. A szakképzés éppen most vesztette el a minisztériumát, vándorol. Ha már úgyis változik a kormány szerkezete, akkor itt az ideje, hogy önálló oktatási tárca is létrejöjjön.
MSZP