Hiller István elöljáróban elmondta, hogy a rendezvény előtt megmutatták neki az épületet, ahol most vannak. − Egy ápolt, rendezett művelődési központot láttam, amely az idevalósiaknak fontos. Ezért én nem általában a törvényekről akarok beszélni, hanem arról, hogy a jelenleg zajló változások hogyan fognak lecsapódni a közösség életében.
Ami itt most folyik az oktatás és a kultúra területén, az a teljes káosz − mondta. Január elsejéig már csak harminchét munkanap van hátra, ennyi idő alatt akarnak 3000 oktatási intézményt államosítani. Ez az épület, a művelődési ház is a nyolcvanas évek elején épülhetett, a helyiek munkájával és pénzéből. Ez az önök értéke, az önök kincse, az itt élők használják − fogalmazott.
Egy olyan egységesített oktatási rendszert terveznek, amelyet ez az ország a második világháború óta nem látott. Pedig ez az egységesítés különösen sok problémát fog jelenteni az olyan településen, mint Mezőhegyes, ahol az iskola és a művelődési ház is egy épületben működik. Az iskolát államosítják, a művelődési ház viszont önkormányzati fenntartásban marad.
Nyugaton és tőlünk északra − mondta Hiller István − mindenhol a modern oktatás és kultúra egységesített, komplex intézményeket hoz létre. Éppen azért, hogy ne kelljen két rezsit fizetni és két apparátust fenntartani. Majd hozzá tette: − A tornacsarnokban például lehet egy sportrendezvényt rendezni hétvégén, ami a város egészét szolgálja, hétköznap alkalmas arra, hogy a diákok testnevelési óráit lebonyolítsa, sőt esténként akár baráti társaságoknak is lehetőségük van focizni egyet bérleti díj ellenében. Ez Európában a fejlesztés iránya. Nálunk szegényebb országok, mint például Ausztria, úgy gondolja, hogy az a jó, amit önök itt csinálnak. A mi országunk meg, amelyik nem tudja a rengeteg pénzét hova tenni, úgy gondolja most, hogy ezt érdemes földarabolni.
Hiller István Mezőhegyesen kiállt a komplex művelődési házakért
Hiller István, az MSZP humánpolitikai kabinetvezetője, országgyűlési képviselő Varga Zoltán Békés megyei elnök és több helyi szervezet meghívására Magyarbánhegyes után Mezőhegyesen is előadást tartott, ahol először a megjelenteket Góg István, a városi szervezet elnöke köszöntötte.