A volt oktatási- és kultúrminiszter elmondta, koncepciótlanságot lát a kormány cselekedeteiben, nincs igazi elképzelés a közoktatás jövőjével kapcsolatban. A státusztörvény pedig egy megszorító intézkedés, nem anyagi, hanem a tanári szabadság újabb megszorítása. A státusztörvény bevezetése komoly következményekkel járhat, hiszen könnyen lehet, hogy pedagógusok tömegei fogják elhagyni a tanári pályát emiatt a törvény miatt. „Nekünk ez a jövő. Van, akiknek vannak óriási olajmezőik, másoknak meg mindenféle nemes ércük, nekünk meg ez a tehetség van, a gyermekeink, a mindenkori generáció tehetsége” – mondta el Hiller István.
A pedagógusbéremeléssel kapcsolatban kifejtette, kell hozzá elegendő pénzmennyiség, elképzelés, és kell hozzá politikai, valamint gazdasági szándék is. A státusztörvény vetületében azonban érdemes átgondolni, mégis mi a célja a kormánynak ezzel a törvényjavaslattal. Hiller István rávilágított, a kormány akkor jelentette be a státusztörvényt, amikor amúgy is rengeteg más probléma sújtja az oktatást, a diákok, szülők és pedagógusok pedig 1,5-2 éve tüntetnek. A kormánynak feltehetően az a taktikája, hogy a státusztörvényben szándékosan sok, durva újítást helyeztek kilátásba, azonban ezeknek egy részét könnyedén el tudja engedni. Így, amíg látszólag úgy tűnik, engedményeket tettek, addig valójában az eredeti céljaikat érték el. Hozzátette, szakmailag semmi értelme és relevanciája nincsen a törvényjavaslatnak, de a kormány számára kitűnő eszköz arra, hogy azt mondhassa, engedtek a szakszervezetek és pedagógusok kéréseinek, foglalta össze az MSZP választmányi elnöke.
Hiller István arra is reagált, miszerint az elkövetkezendő hetekben benyújtásra kerülhet a jövő évi költségvetés tervezete. „Kérem, ne kérdezzék tőlem, hogy annak mi értelme van, hogy 2023 május-júniusában arról fog tárgyalni a magyar országgyűlés, a kormány javaslatáról, hogy 2024-ben milyen lesz a gazdaság és ehhez képest ennek, a mi országunknak, milyen lesz a költségvetése, amikor 2 hónapra nem látunk előre” – szemléltette a helyzetet a korábbi oktatási- és kultúrminiszter.
Budaházy György szabadlábra helyezésével kapcsolatban elmondta, mivel őt személyesen támadták meg annak idején, belőttek a házába, átlyukasztották a ruhásszekrényét, ezért nem tud elfogulatlan véleményt mondani. „De véleményem van, ez terrorcselekmény volt, aki pedig terrorcselekményt követ el, az terrorista” – összegezte Hiller István. A bíróságon ezt Budaházy György szemébe is mondta, mesélte el a szocialista politikus. A terror szó latinul azt jelenti, hogy félelem, a megtámadói pedig azt akarták, hogy Hiller István és politikustársai féljenek. Ennek sikertelenségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy még mindig politizál és ha lehet, még erősebb meggyőződéssel teszi ezt, mondta el. Hozzátette, az, hogy elnöki kegyelemben részesült Budaházy György, a jövőbeni, hasonló terrorcselekményt tervezőkre is hatással lehet, hiszen azt látják, hogy megúszhatják a büntetést és a következményeket.