„A politizálásunknak az alapja a közösségépítés, hiszen baloldaliak vagyunk, és közösségben hiszünk. Ezt a közösséget kell még erősebbé tennünk, még jobban kiszélesítenünk” – mondta Komjáthi a rádió Aktuál című műsorában.
Felhívta a figyelmet: a pártok erejét az emberek adják és a hitelesség, „úgyhogy szerintem nem kell feltalálni a spanyolviaszt: határozott, következetes és hiteles politikára van szükség”.
Mint mondta, az MSZP erős szociáldemokrata párt, ami „eddig is azzal foglalkozott, ami az embereket legjobban érintette: a megélhetés, a lakhatás problémáival”.
„Az MSZP érti a vidéket” – szögezte le újra, hozzátéve: „nem véletlen”, hogy annak idején az MSZP támogatásával indult Éhségmenetek vidékről hozták az üzenetet: baj van, a kormány a vidéket magára hagyta. A párt javaslata a minimálbér adómentessé tételére, és cselekedeteinek hosszú sora, szintén elsősorban a vidéket érinti.
Mint mondta, foglalkozni kell a párt megújításával, el is indultak a belső viták és konzultációk, „mindenképpen változtatni kell”, de nem az esetleges logóváltoztatás a lényeg, „nem az az üzenet, hogy most az MSZP megújítása (...) mindent felülír”.
Ezzel szemben az üzenet az, hogy a szocialisták most is azzal foglalkoznak, ami az emberek számára nagyon fontos: például, hogy a Tungsramtól 1600 dolgozót tettek az utcára a kormány asszisztálása mellett, amely engedi, hogy a kollektív szerződés módosítása miatt ne lehessen sztrájkolni; vagy hogy tavaly 84-en haltak meg munkabalesetben, ami 30%-os növekedés, és a kormány semmit nem tesz ez ügyben. Komjáthi megjegyezte: 15 szál vörös szegfűvel emlékeznek meg erről Csepelen csütörtökön a munkabalesetben elhunytak emléknapja alkalmából.
„Üzenem mindenkinek, aki már annyiszor eltemette az MSZP-t, és most is arra ácsingóznak, hogy mi megyünk a levesbe: nem. Az MSZP élt, él, és élni fog” – szögezte le.
Ehhez pedig mindenkire szükség van, „a tapasztalatra, a cselekvésre, és természetesen új arcokra” – de a régiekre is. „Én biztosan nem fogok soha olyat mondani, mint annak idején (az) egyik MSZP- politikus, hogy akkor most lépjenek hátra az öregek” – húzta alá személyes vállalásként.
Új arcokként Vajda Zoltánt említette, aki MSZP-s színekben kerül újonnan a Parlamentbe „kiváló” gazdasági szakpolitikusként, és Szelényi Zoltán orvost, aki „sajnos nem került be a Parlamentbe, de ott van a csapatban, segíti a munkánkat”.
Az MSZP szeptemberben esedékes tisztújításával kapcsolatos kérdésre az elnökhelyettes azt mondta: mindenkinek tudja támogatni az elnöki-társelnöki pályázatát, aki továbbviszi a párt szociáldemokrata politikáját, amely „a dolgozó emberekről, munkavállalókról, szakszervezetekről, megélhetésről szól”.
Ujhelyi Istvánt, az MSZP európai parlamenti képviselőjét, aki már bejelentette: elindul a társelnöki tisztségért, Komjáthi „barátjának és harcostársának” nevezte, aki alkalmas a feladatra. Hozzátette: támogatja, amit Ujhelyi felvállalt. „Olyan ember (...), aki hogyha kellő támogatást kap, akkor ezt meg is csinálja”.
Ismételt kérdésre, hogy ő maga indul-e elnöki, társelnöki vagy újra az elnökhelyettesi posztért, az felelte: „Hogyha hívnak, hogyha van rá igény, akkor nem ugrok el előle”.
„Én a hitemet, a szívemet és a munkában szerzett tapasztalatomat tudom adni. Hogyha a pártnak erre szüksége van, akkor itt vagyok” – jelentette ki.
Hozzátette: továbbra is teszi a dolgát akár frakciótagként, akár az MSZP vezetésében; a megmérettetésen való indulásához látnia kell, milyen politikát képviselnek az induló társelnökjelöltek.
„Hogyha az értékeink mellett maradunk és ezt a vonalat visszük, és ez hangsúlyos marad, hogy a munkavállalókat, a dolgozó embereket képviseljük, akkor együtt tudok dolgozni azzal az elnökkel, akkor úgy fogok dönteni, hogy elindulok” – mondta.
Az ellenzéki együttműködésről elmondta: az üzenetekkel nem volt probléma; inkább azzal, hogy nem látták a választók, hogy egységesen tud majd kormányozni az ellenzék.
„Mondom ezt minden ellenzéki pártnak, hogy addig, amíg nem fogunk tudni hiteles kormányzóképességet felmutatni, ne is álmodjon senki kormányváltásról” – fogalmazta meg.
Hozzátette: várhatóan most minden párt „értelemszerűen” a saját erősítésével fog foglalkozni, de „foglalkoznunk kell azzal is, hogy hogyan tovább együtt, amikor majd oda érünk, hogy újra együtt fogunk tudni működni”, „hogy ez egy erős szövetség legyen”.