Készséggel elhisszük ezt neki, feltéve, ha a kormánybiztos úr a közelgő ünnepek és a vélhetően igen kimerítő robotmunka ellenére veszi a fáradságot, hogy haladéktalanul és tételesen elszámol a szóban forgó összeggel, azaz lesz szíves tájékoztatást adni arról, konkrétan milyen tételekből állt össze, és hova került ez a 100 milliárd forint?
Ennek esetleges hiányában felkérjük Matolcsy György minisztert és főnökét, Orbán Viktor egykori KISZ-titkárt, jelenlegi miniszterelnököt, hogy ők tájékoztassák a közvéleményt ennek a "talált" pénznek a miben- és hollétéről!
Az MSZP matematikája szerint ugyanis a kormánynak jóval több pénzt sikerült visszaszereznie az adófizetők pénzéből az állami költségvetés számára. Emlékeztetőül álljon itt a magán-nyugdíjpénztári kassza 3000 milliárd forintnyi vagyona, amelyet szinte teljes egészében visszaszerzett a kormány az adófizetőktől. Se szeri, se száma ez egyéb visszamenőleges szipolyozásoknak, amelyek révén a kormány jóval több pénzre tett szert, mint amivel Budai Gyula dicsekszik. Kétségtelen, a kormány ezek felhasználásával sem számolt el.
2011. december 18. 11:24
Hol a 100 milliárd, Budai úr?
Budai Gyula azt állítja, hogy az elmúlt éves fáradozásai eredményeképp "100 milliárd forintot sikerült visszaszerezni az állami költségvetés számára az adófizetők pénzéből".