Horn Gyula európaisága példa a magyar fiatalok előtt!

"Az MSZP EP delegációja a párt elnökségével együttműködve Magyarország uniós csatlakozása óta kiemelt figyelmet fordít a magyar fiatalok uniós ismereteinek bővítésére. 2004 óta az MSZP Elnöksége és az MSZP EP delegáció már közel 300 magyar baloldali fiatalnak biztosított brüsszeli tapasztalatszerzési lehetőséget a gyakornoki program keretében, illetve az ehhez kapcsolódó képzésen és utógondozási programon keresztül. Mesterházy Attila pártelnök 2012 júliusában, Horn Gyula 80. születésnapján bejelentette, hogy Horn Gyula nevét viseli a jövőben az ösztöndíj és gyakornoki program. Az MSZP Elnöksége és EP delegációja által működtetett és fenntartott Horn Gyula gyakornoki program keretében résztvevő 50. gyakornoknak, Márton Péternek oklevelet adtunk át." - mondta Tabajdi Csaba, Göncz Kinga, Gurmai Zita és Herczog Edit.

Az MSZP EP delegáció tagjai kiemelték: "Horn Gyula politikai öröksége számunkra, magyar szociáldemokraták számára olyan Európát jelent, ahol Magyarországnak helye és szerepe van. Magyarország uniós tagságának nincs alternatívája. A modern európai baloldal egyik legnagyobb személyisége, a magyar európaiság gondolatának élharcosa, Horn Gyula ma is példa a magyar fiatalok előtt. Horn Gyula felismerte, hogy Magyarország fejlődésének, boldogulásának, jövőjének egyetlen garanciája az Európai Unióhoz, a NATO-hoz, a szabad és demokratikus Európához való tartozás, és ebbe az irányba fordította Magyarországot. Az MSZP Elnöksége és az EP delegáció a Horn Gyula gyakornoki programmal Horn Gyula emléke előtt tiszteleg." - hangsúlyozták a szocialista EP-képviselők.